Szeged-szőregi rózsák emlékeztetnek Strasbourgban

Közzétéve: 2015.05.24.

rozsa1Az Európai Parlament vezetésének külön engedélyével, Ujhelyi István kezdeményezésére szeged-szőregi rózsákat ültettek az S&D-frakció magyar tagjai a strasbourgi törvényhozás főbejáratánál. A szociáldemokrata politikusok a piros-fehér virágokkal az 1956. évi magyar forradalom kitörésének és a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának évfordulójára emlékeztek. Az október 23-i eseményekre a rózsák mellett kőtábla is emlékeztet a jövőben.

A magyar delegáció tagjai a megemlékezés során kiemelték: a strasbourgi rózsabokor a magyar nemzeti összetartozás és emlékezés jelképe lesz a jövőben, amely arra figyelmezteti az Európai Parlamentbe érkezőket, hogy Magyarország az elmúlt évtizedekben viharos, olykor súlyos áldozatokkal járó utat járt végig azért, hogy az európai közösséghez tartozhasson.

„A szeged-szőregi rózsák arra figyelmeztetnek mindannyiunkat, hogy erről az útról nem fordulhatunk vissza, az európai közösség világos értékeit nem adhatjuk fel senki, különösen nem egy autokratikus rezsim kedvéért. Ezzel tartozunk elődeinknek, de még inkább tartozunk gyermeinknek!” – fogalmaztak a politikusok a megemlékezésen.

Az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének magyar képviselőcsoportja

2014.10.22.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István