Ujhelyi a közfoglalkoztatottakért – együttműködési megállapodás

Közzétéve: 2015.05.24.

miskolc2A közfoglalkoztatottak érdekeit is képviseli az Európai Parlamentbe (EP) kerülése esetén Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselőjelöltje, aki erről pénteken Miskolcon írt alá megállapodást Vécsi Istvánnal, a Közmunkás Szakszervezet elnökével.

Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón a szocialista politikus úgy fogalmazott: huszonöt évvel a rendszerváltás és tíz évvel az uniós csatlakozás után Magyarországon még mindig több mint négymillió ember él a létminimum alatt, és közmunkások tízezrei keresnek napi nyolc órában 47 ezer forintot, amely a megélhetéshez elégtelen.

Mint mondta, a magyar bérszínvonal Európa szégyene. A magyar munkások nem lehetnek Európa éhbéresei – tette hozzá. „Munkát, kenyeret és tisztességes béreket” a magyar munkásoknak, közmunkásoknak, ez a cél vezérel majd az Európai Parlamentben – mondta az MSZP-s politikus.

Ujhelyi István emlékeztetett arra, hogy május 9-e az Európai Unió ünnepe, 1950-ben ezen a napon kezdeményezték az unió elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség létrehozását. A magyar kormány nemcsak Magyarország uniós csatlakozásának „születésnapját, hanem magát az Európai Uniót sem ünnepli” – jegyezte meg a politikus, hozzátéve: Magyarországon kívül nincs még egy kormány, nincs még egy uniós állam, ahol ezen a napon hivatalos rendezvényeken ne emlékeznének meg erről az eseményről.

Az európai szocialisták frakciójában a magyar képviselők azon lesznek, hogy a magyar ipar teljesítőképessége javuljon, nőjön a foglalkoztatás, csökkenjen a munkanélküliség, javuljon a gazdaság versenyképessége, és minél több új, valódi munkahely létesüljön – közölte Ujhelyi István.

miskolc3Elmondta azt is: a Fidesz vezette kormány mindössze statisztikai célként tekint a közmunkaprogramra, ugyanakkor a szocialisták eszköznek tekintik ezt a programot; elsődleges a valódi munkához való visszatalálás, „azt vállalom, hogy olyan forrásokat hozok az Európai Parlamentből”, hogy ezen emberek tartós, és biztonságos megélhetést nyújtó munkához jussanak. Brüsszelben „magyar hangja és képviselője leszek” a Közmunkás Szakszervezet tagságának, a közmunkásoknak – hangoztatta Ujhelyi István.

Vécsi István arról beszélt, hogy az általa vezetett szakszervezet megalakulása óta minden lehetőséget megragadott, hogy a szegénységre felhívja a társadalom figyelmét; ez a megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy megfelelő garanciák születhessenek a magyar embereket, munkásokat és közmunkásokat megillető tisztességes bérek és jogok biztosításához.

Kitért arra, hogy a figyelemfelhívásnak szánt két „éhségmenet” kilométerei és a Közmunkás Szakszervezet kéréseinek kormányzati semmibevétele után az érdekképviseleti szervezet az Európai Unióhoz fordul, és bízik abban, hogy ennek a megállapodásnak köszönhetően a problémák megoldódnak, „ebből a nyomorúságból, kilátástalanságból” ki tudnak lépni.

2004.05.09.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István