Ujhelyi: ‘Orbán vesztésre áll saját pártcsaládjában’

Közzétéve: 2015.05.24.

orban_junker_0A jobbközép Európai Néppárt különböző országokból érkezett parlamenti és európai képviselői tegnap közleményben tudatták, hogy – a Fideszt is sorai közt tudó – pártcsalád Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnököt támogatja az Európai Bizottság elnöki posztjáról szóló vitában.
A lisszaboni szerződés óta most először volt arra lehetőség, hogy az európai választópolgárok közvetlenül döntsenek, de legalábbis véleményt mondjanak az Európai Bizottság leendő vezetőjéről, ha úgy tetszik: közös Európánk leendő kormányfőjéről. A szocialisták a német Martin Schulz, a néppártiak Jean-Claude Juncker mögött sorakoztak fel. Hogy végül melyikük foglalhatja el a Bizottság elnöki posztját, még nem eldöntött; de kétségtelenül a néppárti politikusnak van a legnagyobb esélye. Hozzá kell tenni: ha a döntéshozók tartják magukat az európai választópolgárok többségi véleményéhez, akkor nem is kérdés, hogy Jean-Claude Juncker lesz az Európai Bizottság következő elnöke.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „A Fidesz ezügyben is veszélyes szélkakas-politikát folytatva hazardírozik az aktuális magyar kormány és Magyarország hitelességével. Miközben ugyanis a fideszes EP-képviselő Deutsch Tamás – a választási kampány hajrájában – még látványos sajtótájékoztató keretében fogadta Juncker kampánybuszát a budapesti Hősök terén, addig Orbán Viktor már arról beszélt minden fórumon: ’szó sem lehet arról’, hogy Juncker legyen a Bizottság elnöke” – fogalmazott Ujhelyi. A szocialista politikus hozzátette: Orbán Viktor nem tévedhetetlen.

„A magyar kormányfő most nem csak saját pártcsaládjának döntését negligálja, de a jobboldali választópolgárok véleményét is figyelmen kívül hagyja. Tény, hogy jogi értelemben nem kell figyelembe venni az emberek véleményét, de épp azzal javíthatnánk az európai intézményrendszer működésén és megítélésén, ha emberközelivé tesszük. Ha megmutatjuk: igenis számít a választók véleménye. Orbán pedig most pontosan ez ellen harcol. A Fidesz elnöke ugyanis azt mondja: dőljön csak el továbbra is sötét szobák sötét háttéralkujaként, hogy ki legyen az európai testület vezetője” – nyilatkozta Ujhelyi István.

Az MSZP EP-képviselője szerint Orbán Viktor ismét „kockázatos kuruckodásba kezdett”, amellyel nemcsak saját magának, a Fidesznek, de az egész országnak is árthat. „Egy leendő Juncker-kabinet leendő, új magyar biztosának mindenképpen” – tette hozzá. Ujhelyi István szerint Orbán Viktor és a Fidesz jobban tenné, ha elgondolkodna azon: az Európai Néppárt után nem akarnak-e inkább az ideológiában és eu-szkeptikusságban hozzájuk közelebb álló Európai Konzervatívok és Reformerek szövetségében politizálni. „A radikális liberalizmustól a keresztény-konzervatívizmusig vezető úton ez a pálfordulás már senkit nem zavarna” – fogalmazott a szocialista EP-képviselő.

2014.06.17.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István