Közzétéve: 2024.01.28.
Legyen az egészségügy a magyar uniós elnökség középpontjában!
Egyszerre kiemelt és egyszerre átmeneti időszakban kerül majd hozzánk az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége idén júliusban. Kiemelt időszakban, mert épp az EP-választások után leszünk és még javában zajlanak majd a politikai alkuk és helyezkedések, formálódnak az új erőviszonyok a frakciók és intézményi vezetők között. Sajátos, de pont emiatt vetülhet akár a súlytalanság árnyéka is a magyar elnökségre, hiszen épp ezek a belső kötélhúzások, az új Európai Bizottság összeállítása és megszavazása, a pozícionálások véghajrája mind elvonják majd a figyelmet a jogalkotási folyamatokról és ügyekről. Éppen ezért fogalmaztam meg nemrég a javaslatomat azzal kapcsolatban, hogy a magyar elnökséget használjuk közös hazánk szebbik arcának megmutatására. Használjuk arra, hogy bebizonyítsuk: Magyarország nem egyenlő a NER-elittel, nem egyenlő Orbánék eszement politikájával és bizony még a Fidesz is képes önreflexióra, ha akarja. Igen, tudom, hogy meglehetősen naiv elképzelés – főleg azok után, hogy a Fidesz egyes politikusai már közölték: a magyar elnökség fókusza a migráció és a „brüsszeli mocsár lecsapolása” lesz; bravó -, de elhivatott hídépítőként és politikai szemtanúként mégiscsak teszek pár kísérletet valami hasznos és normális dologra.
Határozottan állítom, hogy a magyar elnökség programjának egyik kiemelt pontja az egészségügy és annak európai szintű kezelése kellene legyen. Hosszú ideig vissza nem térő alkalom lesz ez arra, hogy – függően a nagypolitikai zajtól majd – szervezni tudjuk a párbeszédet a közegészségügyi ellátás minősége és biztonsága érdekében az integrált működés felé történő elmozdulásról. Kevesen tudják (az EU ellen uszító kommentbajnokok végképp nem), hogy az uniós hatáskörök között az egészségügy finanszírozása és szervezése a kizárólagos tagállami hatáskörök közé tartozik. Ez annyit jelent, hogy minden, ami az egészségügyi ellátórendszerben és ahhoz kapcsolódóan történik, az a tagállami kormányok kizárólagos felelőssége. Az Európai Unió tanácsokat, iránymutatást és támogatásokat adhat, de bele nem szólhat abba, hogy egy adott tagállam milyen módon és milyen minőségben szervezi a saját közegészségügyi ellátását, vagy éppen, hogy mennyit költ rá. Az elmúlt években komoly energiákat fektettem abba, hogy – elsősorban a magyar ellátás minőségének javítása érdekében – ezen változtatni tudjunk, de legalábbis érdemi párbeszéd kezdődjön az uniós hatáskör ezen a területen történő felülvizsgálatáról. Érdemi eredményeket értem, illetve értünk el, hiszen az Európai Parlament közegészségügyi szakbizottságának tagjaként részese és részbeni kezdeményezője lehettem többek között az Európai Egészségügyi Unió programjának, amelynek része az a minőségi minimum-követelmény rendszer is, amelyet a tervek szerint minden tagállamban garantálni kellene a jövőben. Az Európai Parlament számos határozatában már benne van az erről szóló kezdeményezés, illetve a megvalósításhoz szükséges tagállami stressz-tesztek elvégzésének szükségessége – a teljes megvalósítás azonban még sok teendőt igényel. Ennek előmozdítására a magyar elnökség kiváló lehetőséget biztosítana és – mondok egy meglepőt – amennyiben a magyar kormányzat erre nyitottnak mutatkozna, kész lennék szakmai alapon együtt is működni az ügy érdekében. Ez ugyanis minden európai, de azon belül is a magyarok elsőszámú érdeke. Lenne, egész pontosan. Már, ha a magyar kormányzat is nyitott lenne erre és nem kiáltana minden jobbító reform esetében „magyar-ellenes összeesküvést” és „szuverenitás-csorbítást.”
Korábban ugyanis hiába kerestem a magyar kormány illetékeseit az Európai Egészségügyi Unió kapcsán elfogadott EP-állásfoglalásban szereplő iránymutatások végrehajtásával kapcsolatban. (Egyedül Pintér Sándor fogadott és hallgatta meg a ciklus elején az álláspontomat erről, de a szakterületért felelős kollégái azóta sem szentelnek figyelmet az érveimnek) Tudni szerettem volna például, hogy a magyar kormány mikor és milyen módon kívánja megvalósítani azt az ágazati „stressz-tesztet”, amely megmutatja az ellátórendszer gyenge pontjait és az állapotrajzok összehasonlításával közös, európai minőségi követelményrendszert dolgozhat ki az EU. Az akkori egészségügyi államtitkár mindössze annyit válaszolt: „a magyar ellátórendszer ellenőrzése folyamatos” és bármilyen „uniós fellépés csak a tagállamok hatásköreinek tiszteletben tartásával valósulhat meg.” Vagyis, szuverenitási kérdést csinálnak ebből is és nem támogatnak egy olyan európai, minőségi követelményrendszert, amely minimális standardokat írna elő minden tagállam, így többek között Magyarország számára. Ez utóbbi egyébként közös hazánkban egyértelműen növelné az ellátásminőséget és a betegbiztonságot. A Fidesz-kormány mégsem kér egyelőre belőle, mert nem akarja, hogy előírják neki: mennyit költsön minimum az ellátórendszere, mennyi lehet például a kórházat adóssága, vagy éppen kell-e vécépapír a rendelőkbe. Majd ők tudják, hogy mi kell a magyar népnek, az EU csak ne szóljon bele. Szerintem rosszul gondolják. És az lenne a minimum, hogy ha nálunk az uniós elnökség vezetői posztja, akkor legalább azt támogatjuk, hogy higgadt, szakmai alapú párbeszéd alakuljon ki az ügyben. Vagy már az is szuverenitási probléma lenne?
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszáznegyvenkettedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a közös hazának.
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő / az Esély Közösség alapítója
2024.01.28.