Közzétéve: 2024.09.15.
Nem is tudom, hogy mire kell majd jobban figyelnie Orbán Viktornak a jövő heti strasbourgi plenáris ülésen: a lába alatt egyre forrósodó talajra, vagy az ülésterem plafonjára, hogy nehogy rászakadjon majd, amikor a valósághajlított állításait sorolja az ülésteremben. (Mint például, amikor azt mondta legutóbb Strasbourgban, hogy ők soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet.) Túlzó szóképek, de igazak: a Fidesz miniszterelnöke szerdán olyan helyen és olyan feldühített közegben vállal vitát, amitől igencsak el van szokva az utóbbi időben. Nem is véletlen, hogy tudhatóan még az is felmerült a Karmelitában, hogy a szokásjogtól eltérően ne a kormányfő, hanem inkább az uniós ügyekért felelős miniszter ismertesse az Európai Parlament plenáris ülésén a soros magyar elnökség programját. Orbánnak nem is feltétlenül a szónoklat megtartásával lehet(ett volna) gondja, a szóvirágokban ugyanis eddig sem volt rossz, sokkal inkább az utána érkező kommentárok és kérdések hozhatják szokatlanul kényelmetlen helyzetbe, amelyeket most muszáj lesz legalább részben megválaszolnia, de állnia legalábbis mindenképpen. Ez most nem az a helyzet, amikor a köztévé külső munkatársaként is funkcionáló sajtófőnöke saját testével védi meg a miniszterelnököt a kényelmetlen kérdésektől, és nem lesz ott egy agilis TEK-es őrmester sem, aki ingujj-feltűrve hessegeti majd el a karcos mondatokkal érkező EP-képviselőket. Itt most kevés lesz, hogy „ember, most jövök a templomból”.
A helyzet sajátosságát és a Fidesz miniszterelnökével szembeni hangulatot jól jellemzi, hogy eredetileg az EP nyári alakulóülésén kellett volna Orbánnak felszólalnia a protokoll szerint, de „időhiányra” hivatkozva ekkor még megtagadták tőle, elnapolva ezt a napirendi pontot. Mindenki érti, aki érteni akarja. Most, a szerda délelőtti plenáris ülés kiemelt napirendje lesz a magyar uniós elnökségi program és céljai ismertetése, valamint az ezt követő bizottsági, majd frakcióvezetői és képviselői kommentárok, illetve kérdések és válaszok. Nem kell nagy tétben fogadni ahhoz, hogy Orbánt elsősorban nem az uniós magyar elnökség szakpolitikai programjáról fogják kérdezni, hanem az oroszpárti akadékoskodásáról, az uniós közös elvek felrúgásáról, a provokatív külön utasságról, a jogállamisági dúlásról és az európai közösség nettó szétveréséről. Politikai szemtanúként – és olyan egykori EP-képviselőként, aki maga is részese volt hasonló strasbourgi vitáknak a magyar kormányfővel – azt állítom, hogy várhatóan ez a mostani fellépése lesz a legkritikusabb és legkarcosabb mind közül. Nem, nem várom, hogy az Európai Parlament képviselői kétvállra fektetik Orbánt: egyfelől nem ez a dolguk (miért is lenne az?), másfelől nem is lesznek képesek rá. Már csak a hely és helyzet adottságai miatt sem, hiába várja ezt esetleg az ellenzéki magyar közvélemény. Tapasztalatból tudom, hogy a többi tagállam EP-képviselőinek – inkább többsége – ilyen helyzetekben a tűpontos és fájó találatokat jelentő felkérdezés helyett sok esetben sajnos inkább csak félinformációkat, vagy eltúlzott-felfújt ügyeket puffogtatnak a magyar kormányfőnek, amit Orbán – ezt a képességét el kell ismerni – rutinból meg fog oldani és le fog seperni. Tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen strasbourgi vitában Orbánt azért nehéz érdemben elszámoltatni, mert a kétperces kommentárokat jelentő körülmények ezt sem segítik; nincs olyan valódi vitahelyzet, amiben tizenöt évnyi uralom bűnei kapcsán beismerő vallomásra lehessen késztetni bárkit. Azért mondom mégis, hogy soha ilyen kiélezett és számonkérő európai közeggel még nem kellett szembenéznie Strasbourgban, mert az utóbbi időszakban tényleg falig vitte az európai közösséggel szembeni „szabadságharcot” és az újonnan megválasztott Európai Parlament tagjai igazi és jogos indulatokkal várják a magyar miniszterelnököt. Az ellenzéki nyilvánosság elsősorban nyilván arra fog figyelni, hogy milyen verbális csörte alakul majd ki Orbán és a Tisza Párt EP-képviselő elnöke, Magyar Péter között, míg a kormánypárti tartalomgyártók pedig azt fogják összegyűjteni, hogy hány és milyen hevességű szélsőséges képviselő támogatta meg a Fidesz kormányfőjének EU-ellenes politikáját. Meglátjuk melyik lesz hatásosabb.
Politikai szemtanúként egy dologra szeretném azonban ismét felhívni a figyelmet. Miközben mi egy sajátos, színpadias körülmények közötti szabadságharcos vitát fogunk látni, a lényeg elmegy majd mellettünk. Az, hogy Magyarország tölti be az Unió soros elnökségét ebben a félévben. Orbán elvileg ennek a programnak az eredményeit és céljait fogja bemutatni, de meg lennék lepve, ha a parlamenti ülés érdemi részében erről és nem a fideszes geopolitikai, EU-ellenes vízióról lesz majd inkább több szó. Ami nagy kár. A soros magyar elnökség féléve ugyanis egy tökéletes alkalom (lett volna) arra, hogy Magyarország megmutassa a szebbik arcát is az európai közösségnek. Hogy olyan témákat és ügyeket tegyünk a közös asztalra, ami számunkra nemzeti minimumot jelent. Tény, hogy az uniós elnökség munkaprogramjának nagy részében a kormányzati szakemberek törekedtek arra, hogy a szakmaiság felülírja a rogáni propagandagyárból kiömlő, uszító baromságfolyamot. A szomorú azonban az, hogy a valós szakmai munkát árnyékba kényszeríti a fideszes nagypolitika godzillaszerű szörnye. Semmi értelme nem volt például – kizárólag a jelenleg egyre inkább vesztésre álló amerikai elnökjelöltnek történő túlzó benyaláson kívül -, hogy a trumpi szlogen („Make America Great Again!”) átfogalmazását válasszák a magyar uniós elnökség jelmondatának: „Make Europe Great Again! – Tegyük Európát újra naggyá!” Ezt az üzenetet, ezt a tartalmat másképp és máshogy is megfogalmazhatták volna, ha nem a nettó provokáció lett volna a szándék. De, sajnos az volt. Miként a Fidesz 2010 utáni európai politikája is tulajdonképpen csak a puszta provokációra épül. Meglátjuk, hogy szerdán Orbán Viktor mire használja a neki kijutó és kijáró figyelmet: hogy közös hazánk szebbik, európaibb arcát mutatja, vagy sajátos, személyes érdekei mentén tovább provokálja azt a közösséget, ahova mindig is tartozni akartunk.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszázhetvenhatodik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2024.09.14.