Közzétéve: 2025.02.02.
Politikusi karrierem során kaptam már fenyegetést eleget: jöttek névtelen levelek, értek kisebb-nagyobb fizikai atrocitások; elsősorban abban az időszakban, amikor a jelenlegi hatalmi elit csúcsra járatta a hazaárulózást és a nemzet megosztását. Nem egyszer a családomat is érték olyan inzultusok, amelyek messze túlmentek minden erkölcsi és büntetőjogi határon – volt, hogy rendőrök vigyázták az épségünket. Túlvagyunk és túlléptünk már ezen az időszakon, de soha nem fogom elfelejteni. Sem az élményt, sem azt, hogy kiknek köszönhetjük ezt a végtelen egymásnak feszítést és uszítást. A politikai alapú fenyegetőzés azonban nemcsak személyeskedő atrocitások formájában jelenik meg nálunk, hanem olyan általános hatalmi, hatalomgyakorló formában is, amelyre normális, felvilágosult demokráciákban – van egy erre való kifejezés: jogállamban – nem, hogy példa nincs, de azonnal diszkvalifikálja magát a közéletből az, aki erre vetemedik. NERisztánban azonban ez teljesen szokványos, sőt, a minap még az új amerikai adminisztráció egyik régebb óta ismert szereplője emelte valami egészen abszurd szintre – ami nálam bizony kiverte azt a bizonyos biztosítékot.
Nézzük először a mi kis magyar, balkáni maffiareflexekkel teli valóságunkat. Sajnos teljesen hétköznapi a fideszes rendszerváltás után egy évtizeddel, hogy állását veszít(het)i, aki részt vesz egy ellenzéki tüntetésen, vagy valamilyen rokoni kapcsolatban áll egy ellenzéki szereplővel. Szomorú, de indokolt félelemnek könyveljük el, ha egy közszolgálatban dolgozó nem meri vállalni a véleményét, nehogy utána nyúljanak. A NER-féle államhatalmi rendszerben teljesen normális, ha egy kormánytag (Lázár János, 2015) azt mondja a helyi választóknak: el lehet dönteni, hogy együttműködnek-e a kormánnyal (értsd: fideszes jelöltet szavaznak meg Hódmezővásárhely élére a soron következő választáson), vagy sem; de ha nem, akkor viszont előre szól, hogy nem számíthatnak majd a kormány támogatására. Olyanra is volt példa, amikor egy „közjogi méltóság” – akinek mondjuk a „méltósághoz” már régóta semmilyen köze sincs – egy kampányrendezvényen nyílt egyenességgel kijelentette (Kövér László, 2019): „azok a települések, amelyek nem a kormánypártok jelöltjeit támogatják, nehezebben jutnak majd forrásokhoz”. Fel sem vetem, hogy az ilyen ócska, útszéli politizálás mennyiben tekinthető keresztényinek és nemzetinek, mert önmagában abszurd. Ezek a kijelentések és fenyegetések teljességgel vállalhatatlanok, elfogadhatatlanok és alapjaiban kérdőjelezik meg azt a demokratikus felfogást, amelyre elvben a korábbi állampárti autokrata rendszer utáni új Magyarország alapjai épültek. Amelyre építették közösen azok az emberek, akik most ezeket a fenyegető kijelentéseket teszik. Kérem, hogy azok a kormánypárti szavazók és fizetett megmondóemberek, akik nem értik ezeknek a politikai fenyegetéseknek a súlyát és nem érzik, hogy önmagában ezért távoznia kellene a közéletből azoknak, akik ezeket kimondták (meg azoknak is, akik ezt egyetértően hagyták), azok egy pillanatra helyettesítsék be a történet szereplői helyére bármelyik korábbi – vagy leendő – baloldali kormányzás alakjait és úgy mondják rá, hogy ez rendben van. Mert, hogy ez sehonnan nincs rendben. Csak, hogy még tovább egyszerűsítsem: nekem az is vállalhatatlan lenne, ha egy szociáldemokrata miniszterelnök családja nyerné magát degeszre állami pályázatokon és egy baloldali kormányfő gyermekkori barátja válna közpénz-pumpával pár év alatt Magyarország (és a világ egyik) leggazdagabb emberévé. A lopásnak és a fenyegetésnek nincs pártpolitikai színe. Mindegyik az, ami. Aljasság.
Most, amikor a „szuverenitás”, mint érték különösen felértékelődött – legalábbis a kormányzati kommunikációban, mert tettekben persze már kevésbé -, akkor különösen élesen értek el a fülemhez David Cornstein, az USA (még az első Trump-korszakban szolgálatot teljesítő) korábbi budapesti nagykövetének legutóbbi kijelentései. Az idős politikus egy interjúban azt találta ugyanis mondani, hogy ha nem Orbán Viktor nyeri a 2026-os választásokat, akkor meg fognak romlani a magyar-amerikai viszonyok. „Ez lenne a legnagyobb hiba”, amit Magyarország elkövethetne a második Trump-elnökség alatt – fogalmazott Cornstein. Azt ugyan nem fejtette ki bővebben, hogy mennyiben járna rosszul Magyarország, ha nem kapna újabb kormányzati lehetőséget a Fidesz 2026-ban, de ezt a tempót már jól ismerjük és a hazai önkormányzatok példáiból húsbavágó tapasztalataink is vannak arra az esetre, amikor a választók „nem megfelelően döntenek”. Mondhatnánk persze azt, hogy csak legyinteni kell Cornstein szavaira, hiszen súlytalan fenyegetés, ráadásul ez az a fickó, aki a New York Times-nak egyszer maga mesélte el, hogy amikor Orbán Viktorral együtt jöttek haza egy Trump-látogatásról Budapestre a kormányzati különgépen, akkor olyan fáradtak voltak, hogy „alsóneműre vetkőzve szunyókáltak és trécseltek” a kanapékon hazafelé. Vagyis, nem kell komolyan venni. Nekem valahogy akkor sem tetszik ez a szöveg. Minket, magyarokat aztán senki ne fenyegessen, engem legalábbis biztosan ne! A szuverenitásunk jegyében én kikérem magamnak, hogy egy másik állam akárkije nyilvánosan megfenyegessen egy egész nemzetet és közölje velük, hogy kire kell szavazni a következő választáson. Majd mi tudjuk, hogy kire akarunk voksolni. Ha az ország többsége újra Orbánt és a NER-t választja, akkor úgy lesz. Ha tizenhat év után azt mondja, hogy elég volt belőlük, valami másra van szüksége Magyarországnak, akkor úgy lesz. Köszönjük szépen, ezt majd mi eldöntjük. És igen, ugyanez igaz arra az esetre is, amikor Manfred Weber vagy bárki más nyilvánosan közli, hogy szerinte kinek kellene követnie Orbánt a miniszterelnöki székben. Köszönjük, majd mi el fogjuk dönteni, hogyan legyen. Hatgyermekes édesapaként és büszke magyarként, ha rajtam múlik, akkor másképp lesz. Olyanok például biztosan nem kerülnek hatalmi pozícióba, akik onnan politikai maffiózóként simán megfenyegetik a választókat. Vagy, akiknek a barátai ugyanezt teszik az egész nemzettel. Egy szavazat még kevés lesz, de én biztos olyanokra fogom majd adni 2026-ban, akik pont ezt a fenyegető maffiatempót akarják és fogják meghaladni.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszázkilencvenhatodik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2025.02.02.