NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (461.)

Közzétéve: 2024.06.02.

Mit akarnak a magyarok? Európai szintű egészségügyet!

Miközben a Fidesz-kormány erőszakos valósághajlítása folyamatosan az Európai Unió és a közös uniós politikák ellen hergel valamiféle eltúlzott szuverenitásvédelem mentén, addig a magyar emberek többsége bizonyíthatóan több Európát és több európai ráhatást szeretne. Az RTL megbízásából készült legfrissebb Závecz-kutatás tizennyolc ügyre kérdezett rá a választóknál, ezek közül tizenháromról gondolja azt a magyarok többsége, hogy az Európai Uniónak többet kellene foglalkoznia vele. A felmérésből az derült ki, hogy leginkább azokon a területeken várnak a magyarok többet az Európai Uniótól, ahol egyébként döntően elégedetlenek az itthoni helyzettel: így például az egészségügyben, a szociálpolitikában és a környezetvédelemmel kapcsolatban. Míg a sor végén többek között a bevándorlási politika áll, addig az első helyen az egészségügy végzett. A válaszadók kétharmada (67 százalék) szerint a jelenleginél többet kellene foglalkoznia az EU-nak az egészségügyi ágazattal, ideértve például a kórházak működtetését és a gyógyszerek szabályozását. Mindez annak a fényében különösen izgalmas, hogy – és ezt még mindig kevesen tudják – az egészségügy kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozik, vagyis annak menedzselése, finanszírozása, szervezése kizárólagosan a tagállami kormányok feladata és felelőssége. Az Európai Unió a szerződések értelmében csak konzultálhat, támogathat, irányokat javasolhat, de érdemben – egyelőre – bele nem szólhat a tagállamok egészségügyi rendszereinek minőségébe és működtetésébe. Jól látjuk is, hogy ahol a magyar kormánynak teljes és kizárólagos hatásköre van (ilyen még egyebek mellett az oktatás területe), ott milyen minőségű közszolgáltatást kapnak az állampolgárok.

Nagyon egyetértek a magyarok többségével, szerintem is többet kell foglalkoznia az Európai Uniónak az egészségügy kérdésével, még annál is többet, mint amennyit többek között az általam is folytatott harcos lobbinak és – ne tagadjuk le – a járványidőszaknak köszönhetően az utóbbi időben foglalkozott. A következő évek fontos politikai kérdése lesz az egészségügy teljes nemzeti hatáskörben tartása, pontosabban annak fenntartása, vagy esetleges módosítása. Jómagam nem, hogy támogatója, de egyenesen az egyik kezdeményezője voltam annak, hogy ezt a kérdést gondoljuk újra és legalább egyfajta minőségi minimum-szolgáltatási keretet határozzunk meg, amelyet minden európai tagállamban kötelező biztosítani az egészségügyi ellátórendszerek szintjén. Ez a Fidesz szemében nemzeti szuverenitást sértő javaslat, szerintem pedig a magyar emberek ellátásbiztonságának és életminőség-javításának egyik alapfeltétele. A többek között általam kezdeményezett Európai Egészségügyi Unió egyik távlatos célkitűzése is ez, kérdés, hogy lesz-e elég erő a következő Európai Parlamentben és Európai Bizottságban, hogy néhány minimális tagállami ellenvetéssel szemben végre tudja hajtani ezt a forradalmi tervet.

Az Európai Egészségügyi Unió – amelynek programját, illetve alapgondolatát többek között én javasoltam a szociáldemokrata frakció tagjaként még a covid-válság előtt – mára egy jelentős, sok eredményt felmutatni képes európai pillér lett. Az Európai Bizottság épp a napokban összegezte, hogy milyen előrelépések történtek ezen a területen az elmúlt években.
A szigorúbb egészségbiztonsági intézkedések révén immár hatékonyabban tudunk majd reagálni a jövőbeli válságokra; az EU ma már sokkal több eszközzel rendelkezik az egészségügyi veszélyek előrejelzése, valamint az azokra való felkészülés és reagálás terén, mint korábban. Sikeres a gyógyszereket érintő reform is, amelynek középpontjában az uniós polgárok azon igénye áll, hogy mindenki hozzájusson ahhoz a gyógyszerhez, amelyre szüksége van, függetlenül attól, hogy hol lakik, és hogy milyen betegségben szenved. Négymilliárd eurós finanszírozással indult el az uniós rákellenes terv, amely máris jelentős változásokat hozott az európai rákbetegek életében, de hasonlóan fontos a mintegy 1,2 milliárd eurós kerettel létrehozott, a mentális egészség támogatását célzó program is az egészségügyi unión belül. Az áttörést hozó európai egészségügyi adattérnek köszönhetően pedig a polgárok az EU egész területén jobb egészségügyi ellátáshoz férhetnek majd hozzá. Sok intézkedés, sok reform, nagy lépések az Európai Unió számára. Bízom benne, hogy az Európai Egészségügyi Unió további bővítése és fejlesztése, benne az általam szorgalmazott minőségi minimum-szolgáltatás keretrendszere hamarosan kézzel fogható valóság – és ezzel együtt érdemi előrelépés és fejlődés – lesz a magyar emberek számára is.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszázhatvanegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.

dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú
az Esély Közösség alapítója
2024.06.02

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István