Közzétéve: 2024.12.13.
Kifejezetten örülök, hogy a „béke-kormány” nem tett le arról, hogy békét teremtsen a szomszédunkban és véget vessen az orosz agressziónak ukrán földön. Ha igazságos béke születik, az mindenkinek jó, mindegy ki éri el, ki járja ki, kinek lesz az érdeme. És ebben nincs a kelleténél több cinizmus: én sem vagyok vak, politikai szemtanúként pontosan látom és még mindig ugyanúgy émelygek a fideszes vezérkar Putyin-barát siklómozgásától, de békeidőben is lesz lehetőség majd mindenkinek elszámolnia a lelkiismeretével. Annak viszont már kevésbé örülök, hogy a „béke-kormány” több mint egy évtizede verbális és vétószerű háborúban áll az európai közösséggel és ahogy látszik: eszébe nem jut tűzszünetre vagy valamilyen megállapodásra törekedni, sőt, kifejezetten tüzeli, hergeli – a helyenként azért már a kopás jeleit mutató – seregeit az Európai Unió ellen. Teljesen világos és egyértelmű, hogy a Brüsszellel szembeni fideszes harc teljesen értelmetlen, ráadásul a kormánypárt politikai céljai kapcsán még eredménytelen is. Egyelőre ugyanis annyit sikerült elérnie az utcai harcos kormányzatnak, hogy a közös hazánknak járó sokmilliárd eurónyi forrás jelenleg is vesztegzár alatt van. Hiába szólnak a győzelmi fanfárok például a karmelisták szerint minden elemében kártékony szankciós politika állítólagos megakadályozásáról, a legújabb szankciós csomagot épp a minap fogadták el a magyar uniós elnökség, leegyszerűsítve a Fidesz-kormány irányítása alatt. Vagyis még az sem igaz, amit az EU-ellenes suta szabadságharc kapcsán egyébként a harctéri jelentésekben állítanak.
A „béke-kormány” abszurd háborúpártisága az Európai Unióval szemben néhány napon belül konkrét és húsbavágó anyagi kárt fog okozni minden magyar embernek, amit viszont már igazán nem lehet majd közpénzből fizetett megafonkodással, vagy épp menczer-szintű szájkaratéval elrendezni. Ezért valakinek vállalnia kell a felelősséget, hiszen alig pár nap múlva – december végén – konkrétan 1,1 milliárd eurót, vagyis jelen árfolyamon több mint négyszázmilliárd forintnyi uniós pénzt fogunk végleg elveszíteni. Mondom még egyszer: végleg. Mindezt azért, mert a Fidesz-kormány nem volt hajlandó teljesíteni mindazokat a jogállami elvárásokat – nem, kedves kormánypárti nyilvánosság, nem ’szuverenitáscsökkentő háborúpárti gendererőszaktevő’ változásokat, hanem jogállamisági garanciákat -, amelyek világos, egyértelmű és teljesen jogos, még mindig érvényes feltételei a források kiutalásának. Négyszázmilliárd forint nem kevés pénz, ez még a luxusban szügyig tapicskoló NER-vitézek számára is szemmel látható összeg. Hogy azt ne mondjam: ebből a pénzből azért le lehetne törölni néhány gyermekjóléti- és egészségügyi intézményben a „zsírra szállt port”, de három-négy nagykapacitású modern kórház építése költségére is elég, vagy épp 200-400 kilométer vasúti pálya felújítására – attól függően, hogy melyik fideszes oligarcha építi és mekkora „alkotmányos költséggel”.
Egy rövid gyorstalpaló a helyzet megértéséhez, amit nem lehet elégszer ismételni: a nekünk járó európai pénzek pontos jogszabályi keretek alapján meghatározott módon, de helyenként egymást átfedő szinteken vannak zárolva. A hétéves uniós költségvetésből járó kohéziós pénzeket maga az Európai Bizottság blokkolta az EU alapértékeinek semmibevétele miatt, úgynevezett horizontális feljogosító feltételek mentén. Ebből bizonyos tételeket már teljesített a kormány (például az igazságügyi reformot), itt fel is szabadult némi összeg; ami miatt viszont az Európai Bizottságot támadja az Európai Parlament és néhány tagállam, mondván túl megengedőek voltak. A hétéves költségvetés kohéziós, vagyis fejlesztési forrásainak egy konkrét részét az Európai Bizottság javaslatára az Európai Unió Tanácsa, vagyis a többi tagállami kormány zárolta. Ez a 22 milliárd euróból körülbelül 6,3 milliárd eurót érint – leegyszerűsítve ez utóbbi összegből veszíthetünk el időarányosan mintegy 1,1 milliárd eurót, vagyis jelen árfolyam alapján több mint 400 milliárd forintot az évvégén. A szabályok értelmében ugyanis, ha a jogállami feltételességi eljárást két éven belül nem sikerül lezárni, akkor időarányosan elvesznek ezek a pénzek. A minket érintő határidő ez év végével lejár, a kormány pedig nem volt képes, illetve leginkább nem akart megegyezni. Azért beszélhetünk múlt időben, mert a végső dátumig hátralévő két hétben nem várható már előrelépés, már csak azért sem, mert ha a Fidesz-kormány esetleg épp most adná be a módosításokra vonatkozó vállalásait és teljesítéseit, annak kiértékelésére az Európai Bizottságnak még egy hónapja lenne. Négyszázmilliárd tehát huss, ki az ablakon.
Nem tudom Önök hogyan vannak vele, de egyszerű magyar állampolgárként én bizony szeretném tudni, hogy ennek az összegnek az elvesztéséért ki vállalja a felelősséget a kontroll nélküli felhatalmazással bíró béke-szabadságharcos kormányban. Ez az eset sok tekintetben nagyon hasonlít arra a napról napra egyre csak duzzadó bírságra, amelyet az Európai Bíróság jogerős ítélete alapján kellene kifizetnie a kormánynak, de kivagyiságból inkább halogatja a dolgot. Az összeg pedig minden egyes nappal 400 millió forinttal növekszik. Mégis micsoda hazárdjáték ez? Milyen felelős, jogkövető kormányzás az, amelyik nem hajt végre jogerős ítéleteket, majd ezt követő jogerős végrehajtási döntéseket? Milyen felelős kormányzás az, amelyik a magyar embereknek járó uniós forrásokból négyszázmilliárdot képes csak úgy odadobni a NER arcvesztését elkerülendő? Tessék mondani, megér Önöknek a fideszes elit miniszterelnökének önérzete négyszázmilliárdot? Mert erről van szó. Ha muszáj néhány vadhajtott kiszögellésben visszabontani a NER felépítményét, vagyis, ha elfogadják, hogy bizonyos ügyekben igenis túlmentek a határon és vissza kellett venni a rössből, akkor szerintük oda a férfiasság. Oda a tévedhetetlenség, a legyőzhetetlenség, a „mivankicsi” felsőbbrendű pozíciója. Nekik ez megér az Önök zsebéből négyszázmilliárdot. Pitlák fillérek, ugyan már. Szerintem viszont konkrét visszaélés, amelynek minimum politikai következménye kell, hogy legyen; rugalmas jogértelmezésben akár még büntetőjogi is. Itt kérem hűtlen kezelés jeleit mutató, a felelős kormányzás jellegét elveszítő esemény zajlik, a békés közvélemény pedig közepes csendben asszisztál hozzá. Még mielőtt a kormánypárti nyilvánosság klaviatúra-menczereket küld és „Brüsszelt” hibáztatja mindenért, annyit szeretnék csak kérdezni: Önök látták a felelős magyar kormány képviselőit kitartóan és kompromisszumkészen kilincselni az Európai Bizottságnál, amint az utolsó percig azon dolgoztak, hogy megállapodásra jussanak és ne veszítsen el Magyarország négyszázmilliárdot? Pedig még a köztévét is bekapcsoltam néha, de valahogy egyik propaganda-adásban sem volt benne, ahogy a magyar kormány felelősei fáradhatatlanul harcolnának ezért a pénzért. Azt láttam, hogy a Fidesz miniszterelnöke befenyítette a közrádió kérdésbiztos stúdiójában az Európai Uniót: ha nem fizetnek, majd jól beakasztunk nekik a következő költségvetés elfogadásánál. Mifelénk ezt így intézik, jónapot. Pedig csak elég lenne összeragasztani és visszatenni a helyére a szétcsapott jogállamiság néhány mozaikdarabját, nem többet. De úgy látszik ez a NER-elit számára tényleg nem számít és nyolcvanezer tanár egyéves bruttó fizetésének összegét is megéri nekik. Michael McGrath, az Európai Bizottság új demokráciáért és jogállamiságért felelős biztosa a minap kifejezetten korrekten és nyitottan beszélt, amikor azt üzente a magyar kormánynak: „soha nem késő visszalépni a szakadék széléről vagy pozitív változást elérni.” Valahogy így. A következő forrásvesztő határidő 2025 évvége. Csak szólok.
Az alábbi írás az Index.hu véleményrovatában jelent meg 2024.12.13.-án