Közzétéve: 2016.03.14.
Megjelent a Népszabadság 2016.03.14-i számában
Orbán Viktor azt hirdeti, hogy elég a politikailag korrekt szóhasználatból, ideje a nevén nevezni a dolgokat. Ám legyen. Orbán Viktor és a rezsim döntéshozói nem elég, hogy vérbő daganatként élősködnek az ország testén és fékevesztett maffiózókként lopják el a közvagyont, de aljas indokból el is árulják a magyar emberek, a teljes magyar nemzet hosszú távú érdekét is. Igen, igaza van Orbánnak, nem kell udvariaskodni tovább, fel kell vállalni annak kimondását, hogy
a Fidesz az európai közösség elleni gyűlöletkeltéssel és az unióval szembeni szabadságharcával tudatos és előre megfontolt hazaárulást követ el. Ez már nem puszta hazardírozás, ez már nem rafkós pávatánc, ez nem unortodox magyar virtus; ez a magyar nemzet érdekeinek vak és tragikus következményekkel járó elárulása. Pont.
Némi leegyszerűsítéssel, de biztosan állítható, hogy a magyar történelem szinte minden – akár véres – konfliktussal járó törekvése a honfoglalástól a forradalmakon és szabadságharcokon át egészen a rendszerváltásig mind azt a szándékot szolgálta, hogy a magyar nemzet egy felvilágosult és gyarapodó európai közösség tagja legyen. Hogy elérjen oda, ahol most vagyunk.
A tizenhárom évvel ezelőtti népszavazáson a választók nyolcvannégy százaléka döntött az uniós tagság mellett, és – bár az akkori remények, kivált a ködös és rózsaszín álmok nem váltak valóra maradéktalanul – a magyar emberek erős többsége, több mint hetvenhárom százaléka továbbra is az unió pártján áll. A Political Capital egyik tavalyi tanulmánya pedig egyértelművé tette, hogy a magyar válaszadók több mint fele, egészen pontosan hatvanhat százaléka az EU további, még mélyebb integrációjának a híve. Vagyis arra az aktuális kérdésre, hogy „mit kíván a magyar nemzet?”, a válasz egyértelmű: megkérdőjelezhetetlen tagságot az Európai Unióban és a nemzetállami külön utak helyett mélyebb integrációt. Szorosabb, egységesebb, együttműködőbb és szolidárisabb Európát s benne Magyarországot. Azt, amit Orbán Viktor és a Fidesz is támogatott, amikor még nem adták el a lelküket a hatalomnak, illetve a lenyúlható eurók és a ki tudja, még honnan érkező pénzek, rubelek csábításának.
Az egyre inkább mag-Európára és perifériaországokra szakadó közösségünk kapcsán Orbán Viktor a következő évek „nagy intellektuális kihívásának” nevezte annak eldöntését, hogy Magyarország a közös európai pénzt használó európai egységhez (és mint ilyen a tovább haladó magországokhoz) csatlakozzon-e inkább, vagy maradjon kívülálló, önálló, amolyan kuruc nemzetállam. Legyen nagyon világos, a kormányfő egészen pontosan arról beszélt, hogy szerinte az önálló gazdaságpolitika, az önálló nemzetpolitika és az önálló szociálpolitika (!) feladását jelenti a mélyebb integráció, amivel kapcsolatban ugyan nem foglalt állást, de szerinte ez a nemzeti önállóság feladásával egyenlő. Leegyszerűsítve: a nemzeti önállóság Orbán számára azt jelenti, hogy senki ne szóljon bele, senki ne lásson rá arra, hogy miként alakítja a gazdaságpolitikánkat, miként és mennyit költünk szociális juttatásokra. Szerinte a nemzeti önállóság része nem mérni a mélyszegénységet Magyarországon (mert akkor nincs is), vagy magánpénzzé minősíteni a jegybankból kitalicskázott közpénzek százmilliárdjait. Ne legyünk tovább politikailag korrektek: Orbán számára a nemzeti önállóság a háborítatlan lopáshoz való joggal egyenlő. Az európai közösség mélyebb integrációja pedig ebben akadályozná meg. Ezért ellenzi, nem másért.
A magyar miniszterelnök nem ostoba, csak végletesen aljas. Pontosan tudja, hogy Magyarország biztonsága és jövője egy együttműködő, egységes és szolidáris Európában van. Most azonban a hatalmi mámor és a pénzéhség felülír mindent; nem számít más, „csak a Fidesz”. Pedig Orbán Viktor tisztában van azzal, hogy – idézet tőle – „Brüsszel nem Moszkva”. Tisztában van azzal, hogy, mint azt még 2009-ben a Magyar Nemzetben írta: „Egy erős, szolidáris és összehangoltan cselekvő Európai Unió sokkal jobban helyt tud állni a globális versenyben, és hatékonyabban tud szembenézni a jelenlegihez hasonló jelentős kihívásokkal, mint a tagállamok külön-külön.” A jelenleg az unió szétverését szolgáló különutasságot képviselő Orbán Viktor ugyanitt még azzal érvelt, hogy „balgaság lenne a teljesen szuverén nemzetállamok Európájáért kardoskodnunk”. A Fidesz vezetője szerint „sokszor olyan kudarcokért is Európát szidjuk – akaratlanul is a kormányzat érdekeinek megfelelően –, amelyekért pedig nem az EU, hanem a magyar kormány a felelős. Csak éppen a kormány kommunikációs gépezete a felelősséget ügyesen áthárítja Brüsszelre, ami azért is lehet sikeres, mert az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkkor azt gondoltuk, hogy a legnagyobb problémát a szuverenitásunk feladása jelenti.” Ezek Orbán szavai. Amelyek világossá teszik, hogy tisztában van a valósággal és azzal, ami abból következik, de jól sejthető érdekből mégis azzal ellentétesen cselekszik. A nemzet ellenében cselekszik.
Egyetlen tétel még: a Fidesz 2009-es európai parlamenti választási programja feketén-fehéren rögzíti, hogy szerintük az Európai Uniót olyan eszközökkel kell felruházni, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására tudja késztetni; enélkül ugyanis nincs erős Európa. „Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk” – ez (volt) a Fidesz alapvetése nem is olyan régen. Most ezt és vele együtt a magyarságot árulják el az álkurucos, „Brüsszel” elleni gyűlöletkeltésükkel.
A magyar kormányfő az állami rádióban legutóbb – az újkori magyar történelem legsúlyosabb mondatát elejtve – azt mondta, hogy „nem csinálunk Európát Magyarországból!”. És hogy mit kíván a magyar nemzet? Ennek az ellenkezőjét. Orbán nélkül.A Fidesz az európai közösség elleni gyűlöletkeltéssel és az unióval szembeni szabadságharcával tudatos és előre megfontolt hazaárulást követ el.
A szerző Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő