Közzétéve: 2019.01.04.
Az Európai Parlament tavaly szeptemberben kétharmados többséggel, az európai kereszténydemokrata jobboldal támogatásával fogadta el a kormány bűneit rögzítő Sargentini-jelentést. Ez kétségkívül új időszámítást jelent az európai közösség életében, ilyenre ugyanis korábban nem volt példa. A Fidesz és az Orbán-kormány kizárólagos felelőssége, hogy bűneik miatt hazánkat a szégyenpadra ültették. A folyamat jelenleg az Európai Unió Tanácsának asztalánál van, ahol a tagországi miniszterek négyötödös többsége dönthet arról, hogy valóban fennáll-e a veszélye a közös uniós értékek sérülésének Magyarországon. Végső esetben a magyar kormány szavazati jogát is megvonhatják büntetésként.
Az Orbán Viktor vezette kormánytól eddig csak gusztustalan és stílustalan lejáratásra és milliárdos plakátkampányra tellett válaszként. A hazugságaikkal ellentétben a Sargentini-jelentés nem a bevándorlásról, nem a migráció támogatásáról és a magyar nemzet bármilyen szintű megbélyegzéséről szól, pusztán a Fidesz-kormány által elkövetett bűnökről, lopásokról, törvénysértésekről, erkölcstelen tettekről.
Nemrég nyilvánosságra hozták azt a 131 oldalas kormányzati dokumentumot, amelyben a fideszesek magyarázni próbálják a magyarázhatatlant a Tanács tagjai előtt. Ebben a dolgozatban – amit inkább nevezhetnénk dezinformációs anyagnak – azonban a kormány megint nem csinál mást, mint csúsztat, hazudik, sunyin elferdíti a tényeket. Persze mit is várhatnánk azoktól, akik egy olyan miniszterelnököt követnek vak hittel, aki a nyilvánosság előtt is ismertette sajátos felfogását a tényekről és a valóságról, amikor azt mondta: „Akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően – a magunk akarata szerint – a valóságot is képesek vagyunk hajlítani.”
A kormányzat által készített dezinformációs dolgozatban legalább 32 helyen nettó hazugság szerepel, vagyis tulajdonképpen minden negyedik oldalon található benne egy ordas nagy hazugság. És akkor a tudatos csúsztatásokat, a tények direkt elferdítését és félremagyarázását már nem is számoltuk. A válaszdolgozat olyan alternatív világot próbál felépíteni, melyben a Fidesz saját valóságértelmezése mellett a tényeknek vajmi kevés szerep jut. A hetedik cikkely alkalmazását sürgető jelentés érveit olyan, gyakran anekdotikus érveléssel igyekeznek cáfolni, amelynek alig van köze a szankcionáló mechanizmusról szóló jelentés eredeti állításaihoz. Nézzünk néhány példát ennek alátámasztására:
A dokumentumban több helyen visszaköszön, (1., 11., 34. oldalak) hogy a jelentés politikailag motivált, politikailag nem kiegyensúlyozott, illetve, hogy a kormány álláspontja szerint Brüsszel kettős mércét alkalmazott Magyarországgal szemben. Ennek azonban ellentmond, hogy a jogállamisági jelentést kétharmados többséggel, köztük a Fidesz anyapártja, az EPP kétharmados többségével fogadták el. Orbánékat szinte kizárólag az EU szétverésére szerződött szélsőséges pártok képviselői támogatták csak. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a Fidesz EP-képviselői nem is olyan régen nagy lelkesen megszavazták például a máltai kormány kritikáját tartalmazó parlamenti határozat elfogadását Strasbourgban. Ennyit a kettős mércéről.
Már a dokumentum legelején jókora hazugsággal indít a kormány, nem igaz ugyanis, hogy az Európai Parlament ne akarta volna magát beleásni a Sargentini-jelentésben tárgyalt ügyek hátterébe. A dokumentum 2. oldalán a magyar kormány sérelmezi, hogy a szokásos ügymenettel ellentétben a brüsszeli intézmény semmilyen úgynevezett „fact-finding”, azaz tényfeltáró missziót nem küldött Magyarországra a jelentés előmunkálatainak keretében. Ezzel szemben az igazság az, hogy többek között a Fidesz, illetve az eleinte még őket támogató Európai Néppárt (EPP) szavazta le a kezdeményezést, hogy az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) tényfeltáró missziót küldjön Budapestre vizsgálódni. A fideszes logika szerint tehát saját korábbi döntésüket ítélik el, amikor a hivatalos misszió hiányáról beszélnek. Ráadásul tény, hogy maga a jelentéstevő Judith Sargentini személyesen egyeztetett a kormány tagjaival Budapesten, Magyar Levente külügyi államtitkár még „jó hangulatúnak” is nevezte a találkozójukat. A zöldpárti képviselő, Judit Sargentini ráadásul – a hivatalos kormányzati válaszdokumentum szintén 2. oldalán található állításával ellentétben – nem kizárólag kormánykritikus NGO-kkal, hanem többek között a külügyminiszterrel, a röszkei határátkelőnél dolgozó kormányalkalmazottakkal, vagy a miniszterelnökség parlamenti államtitkárával is egyeztetett az adatgyűjtés során. Sőt, hogy teljes legyen a fideszes hazugság leleplezése: az EP több szakbizottsága is ellátogatott Magyarországra (a jobboldali vezetésű költségvetési és a nőjogi testület is), amelyek végül a tényfeltáró munkájukat után még karcosabb véleményt csatoltak a Sargentini-jelentéshez.
Különösen mulatságos, hogy a 3. oldalon a kormány általánosan nehezményezi a jogállamisági jelentés azon pontjait, amelyek már „lezárt ügyekkel” foglalkoznak. Fontos megjegyezni: attól még, hogy egy ügyet a bíróság lezárt, az még sérthetett jogállamisági normákat. Sőt, a bírósági döntések értelmében a magyar kormánynak erről még hivatalos papírja is keletkezett. Csak egyetlen példa: a bírák kényszernyugdíjazása kapcsán meghozott erőszakos döntéséből a fideszeseknek hátrálniuk kellett, a megalázott bírák perek tucatjait nyerték meg később, visszahelyezni azonban őket már nem tudták állásaikba, mert azokat már feltöltötték; nyilván a kormánynak kedvesebb szakemberekkel. Ez az eljárás egyébként nemcsak jogi, de emberi/erkölcsi gyalázat is; megannyi tisztességes és értékes embert tett tönkre pitiáner hatalmi törekvések érdekében.
De, menjünk tovább: a 4. oldalon a magyar kormány büszkén állítja, hogy az Európai Unió Bíróságának ítéleteit minden körülmények között elfogadták és végrehajtották. Ennek azonban ellentmond, hogy Orbán Viktor 2017 szeptemberében a kvótaper elveszítése után úgy nyilatkozott, hogy „nem változtatjuk meg a migránsokat érintő politikánkat.” Azaz a magyar kormányfő nyíltan kijelentette, hogy nem hajtja végre az EU Bíróságának döntését. Ehhez képest azonban, a magyar közvélemény elől titkolva, a kormány mégis befogadott 1300 menekültet, amit Altusz Kristóf, a Külügyminisztérium államtitkára kotyogott ki egy interjúban. Miközben az 1300 menekült befogadása nem a kvótarendszer keretein belül történt – tehát a bírósági döntést nem hajtotta végre a kormány – saját választóinak szemébe is hazudott, amikor arról beszélt, hogy Magyarország egyetlen menekültet sem fogad be.
A 6. oldalon a kormány arról beszél, hogy „Magyarország történelmi sikerként éli meg az EU-hoz való csatlakozást.” Ez az állampolgárok szempontjából mindenképpen igaz, azonban pont a Fidesz prominens politikusai azok, akik a leghevesebben támadják az Európai Uniót, időnként a kilépés húrjait is megpengetve. A teljesség igénye nélkül néhány idézet:
– Kovács Zoltán: „Ha kizárólag az illegális migráció uniós kezelése képezné a döntés alapját, az nem a bent maradás mellett szólna”
– Lázár János: „Jó szívvel nem tudnék a bennmaradásra szavazni az uniós tagság ügyében”
– Kövér László: „akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan kellene ebből {az EU-ból} szép lassan, óvatosan, de kihátrálni”.
Az alkotmányozási folyamat tárgyalásánál a 12. oldalon használt fideszes érvelés, miszerint az új Alaptörvényre a Parlament több, mint kétharmada szavazott, több sebből is vérzik. Egyrészt a magyar jogrend szerint új Alaptörvényt, illetve annak módosításait kizárólag kétharmados többséggel lehet megszavazni (vagyis ez nem érv), ráadásul a kétharmados felhatalmazás kivétel nélkül kormánypárti képviselőktől származott, tehát semmiféle sokszínű, széles politikai vagy társadalmi konszenzus nem támogatta az új Alaptörvény létrejöttét. Újabb sunyi fideszes csúsztatás, amivel azt hiszik, hogy hülyének nézhetik a kormányzati magyarázkodás olvasóit.
A 16. oldalon azt állítja a kormány, hogy a Sargentini-jelentés, valamint az EBESZ választási megfigyelő-misszió azon állításai, miszerint a kormánypártok aránytalanul nagy forrásokkal és felülettel rendelkeztek az ellenzék kárára a 2018-as választási kampány során, hamisak. A Fidesz szerint ugyanis a választásokon tapasztalt magas részvételi arány jelzi, hogy a választók számára minden adott volt, hogy alapos információk birtokában szavazhassanak. A kormány állításának azonban ellentmond, hogy a Nemzeti Választási Bizottság, valamint később a Kúria is úgy határozott, hogy jogsértő a fideszes köztévé magatartása, miszerint a kampányhajrában két héten át egyetlen ellenzéki szereplőt sem hívtak meg a reggeli műsorukba, hogy kifejthessék az álláspontjukat. A köztévé, eredeti rendeltetésétől eltérően csupán a törvényileg előírt minimum idősávot, öt percet szereplést biztosított az ellenzéki pártok számára. Mindez pedig aligha könnyíti meg a kiegyensúlyozott információhoz való hozzájutást. Arról már ne is értekezzünk, hogy a magas választási részvétel nem igazolja a szabad információhoz jutás garanciáit: hány olyan afrikai katonai diktatúrát ismerünk, ahol szinte száz százalékos a részvétel, mégis pontos tudjuk, hogy milyen manipulatív és erőszakos eszközök által befolyásolják a választásokat. Újabb gyenge érv a magyarázkodó fideszesektől.
A kormány a 17. oldalon igyekszik magyarázni az „Állítsuk meg Brüsszelt” konzultációt és annak valódi célját. Míg a Fidesz álláspontja szerint ők véleményfelmérésre használják a nemzeti konzultációkat, valójában hazugságokra alapozott, irányított propagandakérdésekkel hergelik a közvéleményt, hogy saját alternatív valóságukat alátámaszthassák. A Fidesz azt állítja, hogy a konzultáció címe csupán a „nemzeti hatáskörök Brüsszelnek való átadása lassításának szükségességére” mutat rá. Ezzel szemben az igazság az, hogy a konzultáció egésze arra irányul, hogy a kormány káros és hazaáruló EU-ellenes harcát a köztudatban tartsa, hiszen Brüsszel semmilyen a konzultációban emelgetett kompetenciákat nem akart elvonni hazánktól. Nem is értjük, miként gondolhatják, hogy ezzel a lúzer érveléssel bárkit hülyének nézhetnek.
A 18. oldalon a kvótanépszavazás kapcsán azzal büszkélkedik a kormány, hogy az egyetlen tagállamként megkérdezte az emberek véleményét a migrációs-politika kapcsán szükségesnek gondolt intézkedésekről. A népszavazás azonban elbukott, érvénytelen lett, hiszen a magyar emberek átláttak a kormány valótlanságoktól hemzsegő, irányított kérdéseket tartalmazó álkonzultációján. A migrációs-politikai kérdéseket pedzegető valódi társadalmi párbeszéd ezzel szemben több tagállamban is kibontakozott az utóbbi években, a magyar kormány pedig még azt is titkolta a választópolgárok elől, hogy a hivatalos kormánykommunikáció (propaganda) ellenére 1300 menekült befogadásáról döntöttek. Ugyancsak a 18. oldalon állítja a kormány, hogy a nemzeti konzultációk hasonló logika mentén szerveződnek, mint az EU online konzultációi Európa jövőjéről. Ez nyilvánvaló hazugság, hiszen míg az EU konzultációi semleges nyelvezetű, objektív tényeken alapuló kérdésekkel valódi választásokat kínálnak a kitöltőknek, addig a magyar kormány irányított nyelvezetű konzultációi csak propagandaterjesztésre jók.
A 23. oldalon a magyar kormány az új közigazgatási bíróságok rendszerének szükségességét többek között azzal magyarázza, hogy nemzetközileg bevett gyakorlat az ilyen jellegű független bírósági rendszer kiépítése. Mindez azért hazugság, mert sehol máshol sem függenek a bírák kizárólag az igazságügyi minisztertől, illetve sehol máshol nem számít bele az államigazgatásban eltöltött időszak a kijelöléshez szükséges munkatapasztalatba. Ugyancsak nehéz független testületről beszélni úgy, hogy az új rendszer vezetője a fidesz-káder Patyi András, korábbi NKE-rektor és NVB-vezető lesz. A Fidesznek fontos vagy épp kellemetlen ügyekről ezentúl egy, a fideszes kormánytól függő testület dönthet majd. A kormány tehát egyszerűen hazudik, amikor független szervezetről beszél. Az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja a fideszes különbíróságokra vonatkozó törvényt, amely miatt kötelezettségszegési eljárást indíthat.
A dokumentum 28. oldalán az igazságügyi rendszert érintő vádakra reagálva azzal büszkélkedik a kormány, hogy a 2018-as uniós igazságügyi eredménytábla szerint a bírósági ügyek hosszának tekintetében Magyarország különösen jól teljesít. Ez azonban egy kiragadott statisztika, amely nem tükrözi az igazságügyi rendszer valódi és átfogó helyzetét. Ugyanez az eredménytábla ugyanis épp arra is rávilágít, hogy az igazságügyi rendszert Magyarországon gondolják az egyik legkevésbé függetlennek a megkérdezett emberek, cégek, illetve vállalkozások. A Globális Versenyképességi Index szerint pedig Magyarország a 140 vizsgált országból a nem éppen hízelgő 103. helyet szerezte meg az országokat a bíróságok függetlensége szerint rangsoroló táblázaton. Ilyen az, amikor a Fidesz csak azt emeli ki, ami neki kedves. És ilyen az, amikor rajtakapják a hazugságon őket.
A 34-35. oldalon a kormány azt bizonygatja, hogy a képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozati rendszer megfelelő garanciája a képviselők vagyonának hiteles és átlátható követésére. Ez nyilvánvaló hazugság, elég, ha Orbán Viktor lányának 15 millió forintos tandíjára gondolunk, miközben az akkor hatályos vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor megtakarítása alig 742.000 forintra rúgott. De a jelenleg hatályos vagyonnyilatkozata (993.000 forint) sem tükrözi a magánrepülőkön repkedésből és Mészáros Lőrinc dollármilliárdossá avanzsálásából álló valóságot. Fontos továbbá megjegyezni, hogy csak abból, hogy léteznek szabályok a korrupció ellen, még nem következik, hogy a Fidesz azokat be is tartja, illetve magára nézve kötelezőnek ismeri el. A magyar kormány olyannyira nem elkötelezett a korrupció elleni harcban, hogy Fehéroroszország mellett egyedüliként még ahhoz sem járult hozzá, hogy az Európa Tanács közzétegye a Korrupcióellenes Államok Csoportjának országértékelését. A 36. oldalon a Fidesz azzal érvel, hogy mivel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzi a kampányfinanszírozást, minden a legnagyobb rendben, a szabályok szerint zajlik, kritikának helye nincs. Ezzel szemben a valóság az, hogy az ÁSZ-t politikai fegyverként használja a Fidesz, mondvacsinált okokkal büntetve ellenzéki pártokat, miközben a kormánypártok szabálytalan gyakorlatait (a kormány közérdekűnek hazudott propagandakampányokkal valójában a Fidesz üzeneteit szajkózta) a testület figyelmen kívül hagyta. Azt is nagy bátran elhallgatták természetesen, hogy az ÁSZ élére egy korábbi fideszes politikust ültettek, aki ezekben a hónapokban szépen meg is szolgálja a kinevezését.
A 38. oldalon a kormányzati dezinformációs dolgozat a miniszterelnök veje, Tiborcz István elleni OLAF-vizsgálatra próbál reflektálni, azonban mindezt meglehetősen gyenge érvekkel teszi. A jogállamisági jelentésben említett konkrétumokat teljesen figyelmen kívül hagyva, a Tiborcz elleni eljárást meg sem említve azzal dicsekszik a Fidesz, hogy Magyarországon még mindig az EU-s átlag feletti a vádemelési arány az OLAF-vizsgálatokat illetően. Arról természetesen nem esik szó, hogy a Fidesznek kellemetlen ügyekben rendre mondvacsinált okokra hivatkozva megszünteti a kormány háziügyészsége az eljárást, mint ahogyan az az Elios-vizsgálat esetében is történt. Ettől függetlenül tény marad, hogy Orbán vejének cége esetében az OLAF bűnszervezetben elkövetett súlyos szabálytalanságokat tárt fel, a bizonyítékokat pedig a magyar ügyészség elé tárta, akik politikai nyomásra megszüntették a nyomozást. Az EU eközben 13 milliárd forintot követel a magyar adófizetőkön az Elios miatt. Ezek a tények, nem pedig a Fidesz mázaskodó magyarázkodása.
A 39. oldalon a kormány azt igyekszik megmagyarázni, hogy az egyajánlatos közbeszerzési tenderek nem rejtik magukban a korrupció kockázatát. Figyelemreméltó azonban, hogy Magyarországon az uniós pénzeket érintő pályázatok 36%-ára csak egy ajánlat érkezik, amely leggyakrabban a Fideszhez legközelebb álló versenyzőt jelenti, miután adminisztratív eszközökkel ellehetetlenítették a többi pályázó beadványát. Verseny nélkül sokkal nehezebben kiszűrhető a túlárazás, ami sajnos bevett gyakorlat az uniós pályázatokat illetően. Tényleg, van bárki, aki komolyan veszi, hogy Mészáros Lőrinc néhány év alatt az ország bizonyíthatóan leggazdagabb embere lett és mindezt emberfeletti üzleti érzékének és szerencséjének köszönheti? Ugyanmár. És folytassuk tovább a fideszes magyarázkodás elemzését! Rendkívül szánalmas, ahogy a 41. oldalon a hatékony kormányzásról és korrupcióról szóló fejezetben a kormány a Globális Versenyképességi Index statisztikái alapján azt hazudja, hogy Magyarországhoz képest „több másik tagállamban is magasabb a korrupció szintje”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a dokumentum szerint az EU-s tagállamok közül kizárólag Bulgáriában volt magasabb a korrupció, mint hazánkban, sehol máshol (Bulgária is csupán 4 hellyel van hozzánk képest hátrább rangsorolva globális összehasonlításban).
Az 51. oldalon a kormány állítása szerint a közérdekű adatigénylések fizetőssé tétele teljes mértékben elfogadható. Persze, nekik bizonyosan az, hiszen így tudnak számos, a lopásaikat bizonyító közérdekű adatot eltitkolni. Érvelésüknek az is ellentmond, hogy az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője nemrég elfogadhatatlannak nevezte, hogy közintézmények azért kérnek pénzt az adatigénylőktől, hogy abból az adatigénylések megválaszolásán dolgozó alkalmazottak bérét fizessék. Az 54. oldalon a Fidesz azt hazudja, hogy a magyar kormány „elkötelezett a szabad és pluralisztikus média támogatása mellett”. Minden bizonnyal mára elfelejtették a Népszabadság erőszakos és undorító bezáratását, vagy az olyan, korábban kormánykritikus lapok fideszes oligarchák és kormányzati szereplőkhöz közel álló illetők általi bekebelezését, mint az Origo vagy a Figyelő. A kormány folyamatos hadjáratot folytat a szabad és kritikus média ellen, újságírókat félemlítenek meg listázással, rendre ignorálják a nem kormánybarát média kérdéseit, miközben saját goebbelsi propagandagépezetet működtetnek, gyakran a Kremltől átvett álhírekkel fűszerezve, a sajtóetika minden írott és íratlan szabályát áthágva.
Az 57-59. oldalakat gyakorlatilag végig a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyének szenteli a kormány. A Fidesz állításaival ellentétben azonban valójában a magyar kormány részéről semmilyen erőfeszítés nem történt a CEU ügyének megnyugtató rendezésére, ami miatt az egyetem 2018 decemberében bejelentette, hogy elhagyja Budapestet. Ugyan a CEU a magyar állam kikötésének megfelelően megtette a szükséges adminisztratív és egyéb módosításokat, a magyar kormány ennek ellenére sem volt hajlandó aláírni a CEU működéséhez szükséges kétoldali államközi megállapodást. Az ebből eredő jogi bizonytalanságnak köszönhetően a CEU Magyarország elhagyására kényszerült, ami önmagában is hatalmas csapást jelent a hazai tudományos életre nézve, nem is beszélve arról az üzenetről, amit egy patinás egyetem elüldözése közvetít. Sokatmondó, hogy Európában legutóbb a náci Németország által megszállt Norvégiában fordult elő, hogy bezárattak egy egyetemet. És, ha már Norvégia. A 66. oldalon a kormány azzal érvel, hogy az úgynevezett Norvég-alapból finanszírozott civil szervezetek átvilágítására azért volt szükség, mert a pályázatok finanszírozásánál súlyos szabálytalanságokat tapasztaltak a felügyelő szervek. Ez nyilvánvaló hazugság, hiszen a kormányzati ellenőrző szervek – egyébként kormányfői utasításra történő (!) – vizsgálatának célja nem az átláthatóság növelése, hanem a sokszor nem kormánybarát civil szervezetek megfélemlítése volt. Valóban említésre méltó mértékű visszaéléseket nem tártak fel, csupán apróbb adminisztratív szabálytalanságokat találtak, amit aztán a saját propagandamédiájukban rendre felfújtak.
A dokumentum következő logikai egységében a kormány érvelése annak hangsúlyozásával kezdődik, hogy a Magyarországon működő – több mint 60.000 – civil szervezet milyen páratlanul fontos szerepet tölt be hazánk mindennapi életében. Az elmúlt évek civil szervezetekkel kapcsolatos kormányzati intézkedéseinek fényében, ez az elvi állásfoglalás a gyakorlati oldalról erősen megkérdőjelezhető. És akkor még finom voltam. A Sargentini-jelentésben külön kiemelt, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény végleges, 2017 június 13-án elfogadott verziója ugyan az eredeti javaslathoz képest több ponton is átdolgozásra került – a Velencei Bizottság által megfogalmazott bírálatokkal összhangban – azonban a legtöbb kritikát kiváltó „külföldről támogatott szervezetek” kifejezés nem került átdolgozásra, elvetésre. A kormány által a 67. oldalon felsorakoztatott érvek szerint a törvény elfogadására a civil szervezetek finanszírozásának átláthatóbbá tétele miatt volt szükség, és álláspontjuk szerint, mindez a legkevésbé sem befolyásolja az, az érintett szerveztek jó hírnevét, így az elfogadott jogszabály esetében nem áll fenn a „stigmatizálás veszélye”. Szó szerint képesek voltak ezt leírni. A Fidesz-kormány volt annyira cinikus és undorítóan hazug, hogy azt írta: ezzel nem stigmatizálják a civileket. Ehhez képest a frissen kinevezett kormányszóvivő, Hollik István nemrég az Amnesty International magyarországi irodájának ajtajára „bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott. Emlékszünk még arra, amikor címkéztek, matricáztak, csillagoztak a hatalom emberei; nem lett jó vége. Az elmúlt években a civil szervezeteket ért folyamatos kommunikációs, illetve jogalkotási szintű kormányzati támadások sorozatának fényében egyértelműen kijelenthető, hogy a kormány magyarázkodó dolgozatában a civil szervezeteket méltató sorai üres szavak, teljes mértékben hiteltelenek.
A Sargentini-cáfolat 70. oldalán egy teljesen nyilvánvaló ködösítésnek és manipulációnak lehetünk szemtanúi akkor, amikor a magyar kormány az Európai Bizottság által, a jogalkotás alapvető céljára vonatkozó kritikája kapcsán azzal érvel, hogy a jogalkotás célját a Velencei Bizottság 889/2017 számú véleményében elfogadhatónak tartja. Szakmailag teljes mértékben megkérdőjelezhető, logikailag és érveléstechnikailag pedig hibás két különböző, egymástól függetlenül működő nemzetközi szereplő által megfogalmazott álláspont összemosása, ennek révén pedig a kritika relativizálása.
A magyar kormány 2018 május 29-én törvényjavaslatot terjesztett elő egyes törvények jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról. Mint ahogy az a Sargentini-jelentésből is kiderül, a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban számos kritika került megfogalmazásra, amelyek a kormány által jegyzett dokumentum 71-72. oldalon olvashatóak. A magyar kormány a cáfolatban érdemben nem reagál sem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala, illetve az Európa Tanács emberi jogi biztosa által megfogalmazott kritikákra (amelyek szerint a javaslat tovább szítaná a feszült közbeszédet, és az egyre terjedő idegengyűlölő attitűdöt), sem arra, hogy milyen okból fakadóan kérte az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Jogi és Emberi Jogi Bizottságának elnöke a Velencei Bizottság véleményét a javaslat kapcsán. Ehelyett a Velencei Bizottság véleményének elkészülte előtt elfogadták a viták kereszttüzében álló törvényjavaslatot. Mindezzel esélyt sem adva a törvényhozóknak, vagy éppen a társadalom szélesebb körének arra, hogy megismerje a Velencei Bizottság álláspontját. Ezzel is újabb példát hozva arra, az elmúlt években folyamatosan tapasztalható jelenségre, hogy a kormány előszeretettel veszi semmibe a kritikus hangokat, és már a látszat szintjén sem ad arra, hogy úgy tűnjön, mintha valóban érdemleges párbeszédet kívánna folytatni a kritikát megfogalmazókkal. Sőt, ezen túlmenően azzal a nyilvánvaló hazugsággal takaródzik, hogy a törvénymódosítás teljes mértékben összhangban van az Európai Unió egyik legfőbb céljával, vagyis azzal, hogy létrejöjjön a szabadság, a biztonság és az igazságosság övezete. Ezeket az értékeket súlyos mértékben, rendre, pont a magyar kormány sérti meg, többek között pontosan ezért is indult el 2018 szeptemberében, az Európai Unió történetében először az Európai Parlament kezdeményezésére a 7-es cikk szerinti eljárás a jogállamiság, a demokrácia, és az alapjogok súlyos tagállami megsértésének egyértelmű kockázata miatt.
A jelentés az egyenlő bánásmódhoz való joggal foglalkozó gondolati egységben, a családok védelme és a nők jogai közötti tényleges egyensúly hiányára több ponton is rámutat. A 77. oldalon a Sargentini-jelentés 46. pontja elismeri és üdvözli a kormány erőfeszítéseit, azonban ahogy arra a nők ellen a jogszabályokban és a gyakorlatban alkalmazott diszkrimináció problémájával foglalkozó ENSZ munkacsoport is kiemeli, a hagyományos családformát nem szabad ellentétbe állítani a nők politikai, gazdasági és szociális jogaival, valamint társadalmi szerepvállalásának növelésével. Vagyis a család- és népességpolitika előtérbe helyezése nem jelentheti azt, hogy a nők bármilyen formában is diszkriminációt szenvedhetnek el, vagy adott helyzetben csökkenhessen a társadalmi szerepvállalásuk, sérüljenek a politikai, gazdasági és szociális jogaik. A kormány állítása szerint mindez nem valós, hanem egy mesterségesen generált probléma, vagyis az Orbán-kormány ismételten lesöpri az asztalról azokat az érveket és kritikákat, melyek arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy közel sem tekinthetőek elégségesnek a jelenleg hatályos intézkedések és garanciák annak biztosítására, hogy a nők jogai ne csorbuljanak, az előtérbe helyezett népesedéspolitikai szempontok révén. Nyilvánvaló hazugság a Fidesz részéről az is, hogy a jelenlegi szabályozási környezet biztosítaná a nők számára a teljes egyenjogúságot, vagyis azt, hogy ne csorbuljanak a fent említett jogaik. Emellett a kormány arra a Sargentini-jelentésben megfogalmazott, és nyilvánvalóan helytálló kritikára sem válaszol, mely szerint 2018-as magyar parlamenti választásokat követően a nők továbbra is alulreprezentáltak a politikai életben, és vonatkozó joganyag hiányában nincsenek jogi követelmények a nemek közötti egyenlőség előmozdítására a választási környezetben. De, menjünk tovább. A 79. oldalon, a Fidesz ismét egy nyilvánvaló csúsztatással él, amikor a női áldozatok családon belüli erőszakkal szembeni védelméről szóló résznél, kizárólag a fizikai bántalmazást elszenvedő áldozatok védelméről, és ezen cselekmények büntetőjogi vonzatáról tesz említést. A dokumentum nem reflektál arra a gyakran tapasztalható megállapításra sem, mely szerint Magyarországon továbbra is fennállnak patriarchális sztereotípiákon alapuló attitűdök a nők társadalmi szerepét illetően, valamint arra, hogy az isztambuli egyezmény még mindig nem került ratifikálásra, illetve, hogy politikai szereplők gyakran diszkriminatív megjegyzéseket tesznek a nőkkel szemben. Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy 2018-ban a Magyar Országgyűlés épületében a kormánypárti politikusok szájából rendszeresen elhangozhatnak diszkriminatív, hímsoviniszta és szexista megjegyzések. De mit is várhatunk azoktól, akik szinte kivétel nélkül minden olyan EP-határozatot és jelentést leszavaznak vagy elutálnak, amely erősítené a nők jogait és lehetőségeit az európai közösségben. A Fidesz hozzáállása tökéletesen megmutatkozik abban, hogy hosszú évek óta tudatosan akadályozza a nők elleni erőszakkal szemben fellépő isztambuli egyezmény ratifikációját. Szégyen.
A kormányzati dokumentum következő fejezetében a kormány a kisebbségek jogaival és helyzetével kapcsolatosan megfogalmazott kritikákra reflektál. A Sargentini-jelentésben összegyűjtött és megfogalmazott állítások alapján, hazánkban továbbra is aggasztó a rasszizmussal és az intoleranciával kapcsolatos helyzet romlása, a cigányellenesség, valamint a kormány által tett lépések és intézkedések ellenére továbbra is visszatérő probléma az antiszemitizmus. Végül, de nem utolsó sorban az Európa Tanács emberi jogi biztosa ezen kívül megemlítette a migránsok, köztük a menedékkérők és a menekültek ellen irányuló idegengyűlölet, valamint az egyéb társadalmi csoportokkal, köztük az LMBTI személyekkel, a szegényekkel és a hajléktalanokkal szembeni intolerancia kiújulását is. Az említett fejezet – amely a 84. oldaltól a 103. oldalig terjed – kapcsán megállapítható, hogy az egész fejezeten átívelő kormányzati érvelés alapját az Alaptörvény, a Büntető Törvénykönyv, illetve az egyéb vonatkozó jogszabályok leírása képezi. Komolyabb és mélyrehatóbb szociológiai ismeretek nélkül is könnyűszerrel megállapítható, hogy a társadalom egyes csoportjait ért kirekesztés, a diszkrimináció, az idegengyűlölet és a kisebbségeket ért hátrányos megkülönböztetés társadalmat behálózó jelensége nem írhatóak le a vonatkozó jogszabályok egy részének összeollózásával. Mindebből pedig kiolvasható, hogy a kormány meg sem próbál a problémákkal szembenézni, és a megfogalmazott súlyos kritikákra érdemi, konkrét választ adni. Emellett fontos megjegyezni, hogy a kormány hozzáállását hűen tükrözi az a tény is, hogy válaszában a kisebbségeket ért jogsértések esetén a különböző büntetőjogi következményeket részletezi, amelyből világosan kiolvasható, hogy súlyos társadalmi problémák esetén a jogsértők szankcionálását és nem pedig az áldozatok prevencióját vagy védelmét helyezi előtérbe. A valóság félremagyarázásából az is egyértelműen látható, hogy a kormány a hosszútávú és valós megoldást jelentő átfogó programok helyett a jelenség tüneti kezelését tartja megfelelő megoldásnak.
A 86. oldalon, a romákat ért diszkriminációk kapcsán a Sargentini-jelentés vonatkozó paragrafusának legfőbb állítása az, hogy a magyarországi romák továbbra is szisztematikus diszkrimináció és hátrányos megkülönböztetés elszenvedői, az élet összes területén, többek között úgy, mint az oktatás, lakhatás, munkavállalás, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, illetve a szociális és politikai életben való részvétel. Ezzel szemben a kormány a romák integrációját hazug módon egy szinte példa nélküli sikertörténetnek állítja be érvelésében. Erre, az újabb Fideszes képtelenségre már egyetlen egy statisztika is tökéletesen rávilágít: az Alapjogi Ügynökség 2018. évi alapjogi jelentése szerint a jelenleg alkalmazásban nem álló, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatal romák aránya a 2011-es 38%-ról 2016-ra 51%-ra nőtt. Továbbá a kormány állítása szerint, 2013 óta a romák körében a foglalkoztatottság mértéke jelentős mértékben, mintegy 20%-kal növekedett. Mindez természetesen jelentős előrelépésnek lenne tekinthető abban az esetben, ha nem lenne egyértelmű, hogy a munkaerőpiaci integrációt jelző adatok mögött az a megközelítőleg 220.000 roma áll, akik kizárólag a közmunkaprogram keretében kerülnek foglalkoztatásra vagy képzésre. A közmunkaprogram hatékonysága és valós munkaerőpiaci integrációs hatása és képessége köztudottan nem egyértelmű sikertörténet. A képet tovább árnyalja az a tény is, hogy számos esetben visszaélések voltak tapasztalhatók egyes helyi önkormányzatoknál a közmunkaprogramban résztvevők megítélése kapcsán. Másfelől fontos megjegyezni, hogy a Fidesz döntésének értelmében a KSH módszertana számos területen változott, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy az alapvetően nem túl fényes adatok kozmetikázásra kerülhessenek. Vagyis, ez a sokadik fideszes csúsztatás, a valóság kozmetikázása.
A dokumentum 97-101. oldalakon az antiszemitizmussal kapcsolatos megállapításokra és ajánlásokra reagálva a kormány ugyanazt az érveléstechnikai megközelítést használja, mint amit a romák helyzetével kapcsolatosan megfogalmazott kritikák esetében. Azaz, gyakorlatilag felsorolja az Alaptörvény, a Büntető Törvénykönyv, illetve az egyéb vonatkozó jogszabályok egy részét. Egyértelmű csúsztatás azt állítani, hogy az antiszemitizmussal és a kirekesztéssel szembeni fellépés elégséges eszköze a megfelelő jogszabályi környezet biztosítása, hiszen ennél jóval többre van szükség; különösen kormányzati oldalról. A mindenkori regnáló kormány feladata az, hogy egy ilyen komplex probléma esetén minden, a rendelkezésére álló eszköz alkalmazásával lépjen fel az antiszemitizmus és a diszkrimináció visszaszorításáért és tegyen a jelenség felszámolásáért; ne pedig gerjessze azt például uszító kampányokkal.
A 101. oldalon leírtak alapján a kormány kiemelt prioritásként kezeli a romák szegregációjának csökkentését az oktatás területén. Emellett a dokumentumból az is kiolvasható, hogy a roma gyermekek óvodai és iskolai integrációjára a kormány külön hangsúly fektet, ennek eredményeként a roma fiatalok minőségi oktatáshoz való hozzáférése jelentős mértékben javult. A Fidesz által leírt alternatív valóság és a realitás természetesen távol áll egymástól. Ahogy erre az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága is utal, a roma közösség továbbra is széles körű diszkriminációnak, kirekesztésnek, munkanélküliségnek, lakhatási és oktatási szegregációnak van kitéve. A kormány által meghozott új köznevelési törvény ellenére továbbra is elterjedt gyakorlat az iskolai szegregáció, különösen az egyházi és a magániskolákban, és továbbra is aránytalanul magas az enyhe fogyatékossággal élő gyermekek iskoláiban elhelyezett roma gyermekek száma. A tankötelezettség felső korhatárának leszállítása egyértelműen a hátrányos helyzetű roma fiatalokat hozza a legnehezebb helyzetbe, akik körében a jogszabály módosítása előtt is jóval magasabb volt a fiatal iskolaelhagyók aránya. Az amúgy is lesújtó képet tovább árnyalja a tény, hogy elterjedtek a kisebbségek és különösen a romák, a muszlimok, a migránsok és a menekültek ellen irányuló gyűlölet-bűncselekmények és gyűlöletbeszéd a politikai közbeszédben, a médiában és az interneten, többek között a kormány által támogatott kampányok keretében is.
A dokumentum következő, a bevándorlók, a menedékkérők és a menekültek alapvető jogaival foglalkozó fejezetét a kormány a 104. oldalon azzal az állítással nyitja, mely szerint a Sargentini-jelentés egy politikailag motivált szöveg, amely a kormány bevándorlás-politikájának kritikájára épül. Ez természetesen máris giga hazugság. Emellett a kormánydokumentum szerzői kijelentik azt is, hogy az EP-jelentésbe azok a nemzetközi szervezetek illetve szereplők véleménye, kritikája és álláspontja került csak összegyűjtésre, amelyek támogatják a migrációt. A Fidesztől tehát annyira telik csupán, hogy „migránspártinak” állít be mindenkit, aki neki nem tetsző véleményt fogalmaz meg. Szerintük a fejezetben megemlített összes nemzetközi szereplő véleménye ezért hiteltelen. A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni, hogy kiket is terel azonos „hiteltelen” platformra a Fidesz:
• ENSZ menekültügyi főbiztos
• ENSZ emberi jogi főbiztos
• Európa Tanács emberi jogi biztos
• EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala
• Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség alapjogi tisztviselője
• ENSZ önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoportja
• A Kínzás, Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetések Megelőzésére Létrehozott Európai Bizottság
• A kínzás megelőzésével foglalkozó ENSZ-albizottság
Nyilvánvaló hazugság a második világháború után létrejött, és az azóta eltelt évtizedekben a nemzetközi rendszer sarokkövét jelentő ENSZ-t, vagy szerteágazó ENSZ intézményrendszer bizonyos szereplőit egy leegyszerűsítés keretében stigmatizálni, és a bevándorlást támogató szervezetként bemutatni. Természetesen mindez igaz az Európa Tanácsra, és a többi megbélyegzett intézményre egyaránt. A Fidesztől csak erre a bolsevik tempóra futja, érvekre és vitára már nem.
A kormány által írt cáfolat hitelességét tovább csorbítja az a visszatérő manipulatív elem, amely szerint a Fidesz bizonyos kritikai elemekre nem válaszol, egészen egyszerűen figyelmen kívül hagyva ezeket a megállapításokat.
• A dokumentum 107. oldalán a kormány figyelmen kívül hagyja, és nem reagál a Sargentini-jelentés 64. pontjában megfogalmazott kritikák alábbi soraira: „…A Kínzás, Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetések Megelőzésére Létrehozott Európai Bizottság 2015. október 21. és 27. között Magyarországra látogatott, és a jelentésében kiemelte, hogy jelentős számú külföldi állampolgár (köztük kísérő nélküli kiskorúak) jelezte, hogy fizikai bántalmazásnak voltak kitéve a bevándorlási vagy menekültügyi őrizeti létesítményekben dolgozó rendőrök és fegyveres őrök részéről….”
• A dokumentum 109. oldalán a kormány figyelmen kívül hagyja, és nem reagál a Sargentini-jelentés 66. pontjában megfogalmazott kritikák alábbi soraira: „… A különleges képviselő azt is megjegyezte, hogy a menedékkérők röszkei és tompai tranzitzónákban való fogadása kapcsán alkalmazott korlátozó gyakorlatok gyakran arra késztetik a menedékkérőket, hogy illegális megoldásokat keressenek a határon való átkelésre, akár embercsempészek és emberkereskedők közreműködését véve igénybe az ezzel járó összes veszéllyel együtt. Jelezte, hogy a tranzitzónákban folytatott menekültügyi eljárások nem rendelkeznek megfelelő biztosítékokkal ahhoz, hogy védelmet biztosítsanak a menedékkérőknek az olyan országokba való visszaküldéssel szemben, ahol fennáll a veszélye, hogy az EJEE 2. és 3. cikkével ellentétes módon bánnak velük….”
A kormány a dokumentum utolsó fejezetének 124. oldalán, a gazdasági és szociális jogokkal foglalkozó fejezetben páratlan sikertörténetként próbálja beállítani a hazánkban 2010 óta végbement gazdasági és szociális átalakításokat, változásokat. A szerző(k) állítása alapján az Európai Bizottság által évről-évre kiadott, úgynevezett Szociális Eredménytábla adatai pont az Orbán kormány kiemelkedően sikeres gazdasági és szociális reformjainak lehengerlő eredményeit támasztják alá. A kormány arra hivatkozik, hogy Magyarország jobban teljesít, hiszen a Szociális Eredménytábla adatai alapján hazánk a 12-ből 8 mutató esetében az EU-s átlagon, vagy az Uniós átlag felett teljesít. Az, hogy Magyarország a mért mutatók kétharmadában az Európai Uniós átlag szintjén, vagy az Uniós átlag felett teljesít valóban kiemelkedő eredménynek tűnhet. Azonban ez is jelentős csúsztatás. Ha úgy tetszik, hazugság. A kormány által hivatkozott 12 fő mutatószám mellett ugyanis több egyéb mutató is szerepel a kimutatásba, amelyet a Fidesz már jótékonyan nem említ. A 2017-es év tekintetében az Európai Bizottság összesen 28 mutató kapcsán publikált adatokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a magyar kormány és a szerző(k) ismét hazudtak, ugyanis az adatokat összesítve kiderül, hogy a 28 mutató tekintetében csak 12 esetében teljesített az Uniós átlag szintjén, vagy az átlag felett Magyarország. Tehát annak ellenére, hogy a kormány állítása szerint hazánk a mutatók megközelítőleg 66%-ban teljesített az Uniós átlag szintjén, vagy ezen mérték felett, a valóságban ez az arány csupán 43%.
Nyilvánvaló, hogy a kormányzati propagandagépezet közpénzmilliókat és szakemberek tucatjait állította hadrendbe, hogy megcáfolja a Sargentini-jelentés állításait. Hát, nem sikerült nekik. Csak hazugságra, csúsztatásra és sunyi félremagyarázásokra futotta tőlük. Ez a dolgozat nem érdemel mást, mint egy nagy intőt. Ennyi.
Ujhelyi István
Budapest, 2019.01.04.