Ma délelőtt határozott döntést hozott Orbán-ügyben az Európai Parlament elnöki értekezlete!

Standard

Az Európai Parlament frakcióvezetőinek csütörtöki tanácsülésén döntés született arról, hogy jövő héten az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE) meg fogja vitatni Orbán Viktor javaslatát a migrációval és a halálbüntetéssel kapcsolatban.
A képviselőcsoportok vezetői ugyanis fontosnak tartják, hogy az európai közösség vizsgálja meg: mit jelentene a halálbüntetés esetleges bevezetése egy uniós tagállamban. Nem kizárt, hogy ennek eredménye nyomán a májusi plenáris ülésen parlamenti vitát is lefolytat majd az Európai Parlament a magyar kormányfő elképesztő politikusi vadhajtásairól.

Az Európai Parlament pártcsaládjainak vezetőitől már ezt megelőzően is karcos és érdemi kritikákat kapott Orbán Viktor amiatt, hogy a magyar miniszterelnök az európai értékrenddel teljesen ellentétes módon napirendre vette a halálbüntetés bevezetésének kérdését. Az EP szociáldemokrata elnöke és a liberális vezetők mellett még a néppárti konzervatív politikusok is válaszokat várnak Orbán kijelentései miatt.

A Fidesz európai politikusainak és az Európai Néppárt vezetőinek is ideje lenne felismernie, hogy a magyar kormányfő végérvényesen szalonképtelenné vált Európában.

Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, EP-képviselő

2015.04.30.