Bieńkowska a turisztikai szakbizottság előtt

Standard

IMG_6020A Tourism Task Force 2016.02.16.-i ülésén a turizmusért felelős biztos, Elżbieta Bieńkowska ismertette az Európai Bizottság terveit a következő hónapokra. Három év utána ez volt az első alkalom, hogy a területért felelős biztos megjelent az illetékes parlamenti szakbizottság előtt. A biztosi ismertető után a turisztikai ügyekért felelős Task Force elnökeként, Ujhelyi István többek között arról beszélt, hogy az uniós politikákban érdemben meg kell jeleníteni a turizmus gazdaságban betöltött szerepének megfelelő helyet. A fő kérdések között kiemelte a turisztikai szektor munkahelyteremtő képességét, a turizmus-politika beillesztését a Juncker-tervbe, több és célzott forrás elkülönítését a célok megvalósítására. Emellett kihangsúlyozta, hogy uniós intézményi szinten egy önálló Turisztikai Ügynökség felállítására is szükség lenne, valamint, hogy a 2018-as évet a Turizmus európai évének kellene nyilvánítani. Az eszmecserében több mint egy tucat EP-képviselő vett részt és fogalmazott meg további kérdéseket. A tanácskozás végén strukturált párbeszéd folytatásában állapodtak meg a felek, amelynek következő állomása a Bizottság által szervezett, magas szintű szakmai konferencia lesz április 5-én.