Vitaanyag az Európai Egészségügyi Minimum Szolgáltatásról

Standard

euminnAz alábbiakban az Európai Egészségügyi Minimum Szolgáltatás programjának első, draft verzióját olvashatják. Ez a vitaindító javaslatcsomag került a szakmai szervezetek és egészségügyi szakemberek asztalára. A szöveg NEM tekinthető véglegesnek, jelenleg egy olyan munkaanyag, amely további szakmai- és civil egyeztetések során formálódik még tovább. Amennyiben Önnek is észrevétele, javaslata van az EEMSZ-programmal kapcsolatban, kérem ossza meg velem kommentárját e-mailben.

Keretvázlat az Európai Egészségügyi Minimum Szolgáltatás (EEMSZ) rendszeréhez

1. HIVATKOZÁSOK

– Tekintettel a 2017. november 17-i göteborgi szociális csúcstalálkozón közösen kihirdetett
Szociális Jogok Európai Pillérére,
– Tekintettel az Európai Unió egészségügyi programjára, amellyel gondoskodni kíván az egészségmegőrzésről, illetve a színvonalas egészségügyi ellátásról és amely az „Európa 2020 stratégia” átfogó kereteibe illeszkedik,
– Tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 282/2014/EU rendeletére, amely az egészségügyre vonatkozó harmadik uniós cselekvési program (2014–2020) létrehozását rögzíti és amely az aktuális egészségügyi program jogalapját képezi,
– Tekintettel a Lisszaboni Szerződés, 168. cikkelyére, amely kimondja: „Valamennyi uniós politika és tevékenység meghatározása és végrehajtása során biztosítani kell az emberi egészségvédelem magas szintjét. Az Unió fellépése, amely kiegészíti a nemzeti politikákat, a népegészségügyi helyzet javítására, az emberi megbetegedések és betegségek, valamint az emberek testi es szellemi egészségét fenyegető veszélyek okainak megelőzésére irányul”,
– Tekintettel az ENSZ közgyűlése által 2019 október 10-én elfogadott átfogó, az általános egészségügyi ellátásról szóló állásfoglalásra, amelyben az általános egészségügyi ellátás szükségszerű kereteivel kapcsolatosan az állam- és kormányfők, valamint kormányzati tisztségviselők megállapították: az egészség minősége a fenntartható fejlődés társadalmi, gazdasági és környezeti dimenziójának eredménye és mutatója is egyben,
– Tekintettel az ENSZ közgyűlése által 2015 szeptemberében elfogadott és a 2030-ig tartó fenntartható fejlődés menetrendjét tartalmazó dokumentumban foglaltakra,
– Tekintettel az Európai Bizottság és a World Health Organization (WHO) között 2019. június 18.-án megerősített és kibővített, az egységes egészségügyi ellátásról szóló együttműködési megállapodásra,
– Tekintettel a 2011/24/EU irányelvre, amely úgy rendelkezik, hogy létre kell hozni egy, az e-egészségügyért felelős nemzeti hatóságokat összekötő önkéntes hálózatot,
– Tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2011/24/EU irányelvére, amely a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szól.

2. ALAPELVEK

– A fizikai és mentális egészséghez való jog minden ember alapvető joga. Éppen ezért minden embernek joga van ahhoz, hogy megkülönböztetés nélkül lehetősége legyen hozzáférni a jelenkor technológiai- és szakmai színvonalának megfelelő, általánosan elvárható szintű egészségügyi ellátáshoz.
– Az egészség az emberi tőkébe, a társadalmi és gazdasági fejlődésbe történő befektetés, amely jelentősen hozzájárul az emberi jogok és az emberi méltóság védelméhez.
– Az Európai Egészségügyi Minimum Szolgáltatás biztosítása azt jelenti, hogy minden ember megkülönböztetés nélkül, számottevő fizetési kötelezettség nélkül hozzáférhet a szükséges megelőző-, gyógyító-, rehabilitációs- és palliatív egészségügyi szolgáltatásokhoz, valamint az alapvető, biztonságos, megfizethető, hatékony és minőségi gyógyszerek nemzeti szinten meghatározott készletéhez.
– Olyan egészségügyi rendszerekre van szükség, amelyek erősek, rugalmasak, működőképesek, jól irányítottak, reagálni képesek, elszámoltathatóak, integráltak, de mindenek előtt emberközpontúak és minőségi szolgáltatást nyújtanak. Mindehhez hozzáértő egészségügyi munkaerőre van szükség, amelyet megfelelő infrastruktúra és jogszabályi keretek, valamint megfelelő finanszírozás támogat.
– Az Európai Uniónak valamennyi szakpolitikai tevékenysége során biztosítania kell az emberek egészségének védelmét, és az uniós országokkal együtt azon kell munkálkodnia, hogy javítsa a közegészségügy helyzetét, csökkentse a megbetegedések számát, valamint szüntesse meg a testi és szellemi egészséget fenyegető veszélyforrásokat. A hatályos szerződések szerint az Európai Unió Tanácsa emellett közegészségügyi ajánlásokat is intézhet a tagállamokhoz.

3. KIINDULÓ PONTOK

Ha nincs megfelelő szintű egészségügy, nincs fenntartható fejlődés sem!
– Az elmúlt évtizedekben jelentős eredményeket sikerült felmutatni: ideértve a megnövekedett élettartamot, ugyanakkor továbbra is jelentősek a kihívások az erősödő és az újra megjelenő betegségek, fertőző betegségek, mentális rendellenességek miatt. A globális szinten elért haladás ellenére számos egészségügyi rendszer nincs kellőképpen felkészülve a gyorsan elöregedő népesség igényeinek kielégítésére.
– A megfelelő szintű, általános egészségügyi ellátás alapvető fontosságú a fenntartható fejlődési célok eléréséhez, amelyek nem csupán az egészséggel és jóléttel kapcsolatosak, de egyúttal erősíteni tudják a szegénység minden formájának felszámolását, biztosítani a minőségi oktatást, a nemek közötti egyenlőséget, valamint a megfelelő munkaerő-piaci és gazdasági növekedést, az egyenlőtlenségek csökkentését, az igazságos és békés társadalmak biztosítását.
– A súlyosbodó éghajlatváltozás, a természeti katasztrófák, a szélsőséges időjárási események mind káros következménnyel járnak, az egészségünket pedig olyan egyéb környezeti tényezők
is jelentősen befolyásolják, mint a tiszta levegő, a biztonságos ivóvíz, a megfelelő szennyvízkezelés, a biztonságos és elegendő, illetve tápláló étel. Az alkalmazkodás és a védelem szükségessége miatt ellenálló és emberközpontú egészségügyi rendszerekre van szükség, különösen az elmaradott régiókban, a kiszolgáltatott és veszélyeztetett helyzetben lévő személyek esetében.
– Növelni kell a globális tudatosságot, a nemzetközi szolidaritást, a nemzetközi együttműködést és az európai egészségügyi minimum szolgáltatás elérését célzó fellépéseket a nemzeti, regionális és globális együttműködési keretek, valamint fórumok előmozdításával.
– Szükségszerű a 2030-ig tartó időszakra megfogalmazott fenntarthatósági célok menetrendjével is összhangban az európai egészségügyi minimum szolgáltatás teljesítésének monitorozása, a mérhető nemzeti célok figyelése és értékelése.

Legyen az egészségügy kiemelt jelentőségű terület az Európai Unió számára!
– A lisszaboni szerződés értelmében élesen szétválnak a közösségi és tagállami hatáskörök. Az egészségügyi szolgáltatások, az orvosi ellátás működtetése és a források elosztása továbbra is tagállami hatáskörben maradt, viszont az EU magához rendelte a közegészségügy területén jelentkező közös biztonsági kockázatokkal kapcsolatos teendőket, valamint támogatja, kiegészíti és összehangolja az emberi egészség védelme és javítása területén szükséges feladatokat.
– Az egészségügy területén az Unió az Európai Unió működéséről szóló szerződés következő cikkei alapján fogadhat el jogszabályokat: 168. cikk (népegészségügy), 114. cikk (jogszabályok közelítése) és 153. cikk (szociálpolitika). Uniós jogszabályok születtek többek között az alábbiak vonatkozásában: 1. a határokon átnyúló egészségügyi ellátásban érvényesítendő betegjogok, 2. gyógyszerek és orvostechnikai eszközök (farmakovigilancia, hamisított gyógyszerek, klinikai vizsgálatok), 3. a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyek, 4. a dohányzás, 5. szervek, vér, szövetek és sejtek.
– A 2014-2020 közötti harmadik egészségügyi program jogalapját a 282/2014/EU rendelete képezi. A 449,4 millió eurós költségvetésből gazdálkodó és 23 prioritási területet felölelő egészségügyi program négy konkrét célkitűzést szolgál: 1. elő kell mozdítania az egészségfejlesztést, a betegségmegelőzést, valamint az egészséges életmód térnyerését, beépítve az egészségügyi szempontokat az összes szakpolitikába; 2. meg kell védenie az uniós polgárokat a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyekkel szemben; 3. hozzá kell járulnia innovatív, hatékony és fenntartható egészségügyi rendszerek kiépítéséhez; 4. elő kell segítenie, hogy az uniós polgárok minél könnyebben jussanak egészségügyi ellátáshoz, és hogy ez az ellátás színvonalas és megbízható legyen.
– Az Európai Unió tagállamaiban az egészségügyi ellátás finanszírozásában, működtetésében és színvonalában súlyos különbségek tapasztalhatóak, ez pedig nem csupán a betegbiztonságra jelent kockázatot, de az EU közép- és hosszú távú céljainak elérését is korlátozza. Elengedhetetlen, hogy az EU prioritásként és kiemelt területként tekintsen az egészségügyre, például a következő hét éves költségvetésben!

Legyen nemzeti prioritás az egészségügy megfelelő finanszírozása!
– Az egészségügyi rendszerek egyenlőtlensége és az ebből fakadó egészségügyi különbségek kezelése elengedhetetlen. Ehhez a tagországokon belüli és tagországok közötti politikai elkötelezettség, valamint a társadalmi, gazdasági, környezeti és egyéb egészségügyi tényezőkkel foglalkozó nemzeti együttműködésre van szükség.
– Az egészségügyre fordított állami és külső források továbbra is erősen aránytalanok a különböző országokban. Az egészségügyi kiadások átlagosan több mint húsz százalékát a „zsebből fizetett” (OOPP) kiadások fedezik az uniós tagországokban, de ez az adat is jelentős különbségeket mutat az EU egyes régióiban: míg van olyan nyugat-európai tagállam ahol ez a szám alig éri el a tíz százalékot, addig Kelet-Európában van olyan tagállam, ahol ez az adat meghaladja akár a negyven százalékot is.
– A tagállami kormányoknak elsődleges szerepe és felelőssége van az egészségügyi rendszerek működésének szervezésében, minőségi szolgáltatásának biztosításában, azok finanszírozásában és fenntartásában. Az egészségügyi ellátás minőségének garantálása minden esetben nemzeti prioritás kell, hogy legyen a tagállamokban, ez nem csupán saját érdekük, de az európai közösség társadalmi érdeke is.
– Arra kell ösztönözni a tagállami kormányokat, hogy vizsgálják felül és optimalizálják az egészségügyre szánt előirányzatokat, szükség esetén bővítsék a költségvetési teret és a fontossági sorrendet helyezzék az egészségügyre az állami kiadások során.

Legyen kiemelt európai cél a szakemberhiány felszámolása!
– Az ENSZ is aggodalmát fejezte ki a tizennyolc-millió egészségügyi dolgozó globális hiánya miatt, elsősorban az alacsony és közepes jövedelmű országokban. A világszervezet is rögzítette, hogy szakképzett egészségügyi dolgozók képzésére és megtartására van szükség a fentebb hivatkozott erős és ellenálló egészségügyi rendszerek működtetéséhez. Európában az egészségügyi dolgozók elvándorlása miatt jelentős egyensúlytalanság jött létre a tagállami rendszerekben.
– Az egészségügyi szektor humánerőforrás-hiánya, illetve egyensúlytalansága az egyik legégetőbb kihívás. Az ENSZ által kiadott összefoglaló (Global strategy on human resources for health: Workforce 2030) megállapítja, hogy 2030-ig legalább negyvenmillió egészségügyi munkahely megteremtése és feltöltése szükséges, figyelembe véve a helyi és közösségi egészségügyi igényeket. Ennek megfelelően prioritást kell, hogy élvezzen az egészségügyi dolgozók képzése, fejlesztése, az oktatási rendszerek ehhez való áthangolása, akár a közösségi alapú egészségügyi oktatás kiterjesztésével Európában is.
– A hatékonyabb és társadalmilag elszámoltatható egészségügyi munkaerőbe történő nagyobb beruházás jelentős társadalmi-gazdasági előnyöket szabadíthatna fel, és hozzájárulhatna a szegénység minden formájának, illetve dimenziójának a felszámolásához, valamint a munkaerő-piaci és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

Mindezek egyértelműen szükségessé teszik, hogy a tagállami hatáskörben lévő egészségügyi ellátás szervezése és működtetése kapcsán meg kell fogalmazni egy olyan minimum szolgáltatási keretrendszert, amely garantálja az alapvető emberi jogokat és a méltányos, európai szintű ellátást minden uniós polgár számára.

Ezért az Európai Egészségügyi Minimum Szolgáltatás (EEMSZ) kereteit az alábbiak szerint javasoljuk meghatározni:

4. EZ A MINIMUM! – AZ EEMSZ JAVASOLT PONTJAI:

Szolgáltatási-ellátási minimumok
– Az ellátás minőségének biztosítása céljából elengedhetetlen minden szolgáltató egységes ellátási standardokra épülő kötelező akkreditációja. A magánellátás ma már az egészségügyi ellátórendszer része, így az egészségügyben egységes ellenőrzési, felügyeleti és beszámolási rendszert kell alkalmazni.
– Az Európai Unióban az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló tagállami szabályozások szinte kivétel nélkül előírják a vonatkozó szolgáltatások nyújtásához szükséges – tárgyi és személyi – szakmai minimumfeltételeket. Ezek azonban nem minden esetben tartják alapvető fókuszban a betegbiztonság mellett a betegek emberi jogait és a méltányos, európai szintű ellátás minimum feltételeinek garantálását. Ugyancsak nem garantált minden tagállamban az ezen szabályozásokban rögzített minimumfeltételek maradéktalan teljesítése. Javasoljuk az EEMSZ első pontjaként a hivatkozott tagállami szabályozások helyi felülvizsgálatát és szükség esetén a szakmai- és betegjogi szervezetekkel együttműködésben történő módosítását.
– Prioritás az EEMSZ koncepciójában, hogy az egészségügyi közellátás során egyetlen európai polgár sem kerülhet olyan helyzetbe, amely sérti emberi méltóságát. Éppen ezért minimum elvárás, hogy minden közfinanszírozott egészségügyi intézmény garantálja a beteg emberi méltóságát, testi-lelki integritását, szellemi-erkölcsi személyiségének identitását. Ebbe beletartozik a megfelelő komfortfokozatú körülményeket biztosítása a betegek számára: működő és nemenként elkülönített, tisztálkodó szerekkel és eszközökkel minden esetben megfelelően felszerelt vizesblokkot, (fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban) a korcsoportonkénti előírt napi energiaszükséglet száz százalékát biztosító háromszori étkezést, valamint szigorúan térítésmentesen és önállóan biztosítson az ellátás során szükséges gyógyszert, vérkészítményt, kötszert és ideiglenes gyógyászati segédeszközt.
– Átlátható és számon kérhető módon vezetett központi várólistákra van szükség – ezek csökkentik a hálapénzzel befolyásolható döntési helyzeteket is -, a medián várakozási idő és az átlagos várakozási idő között pedig az EEMSZ értelmében nem lehet másfélszeresnél nagyobb a különbség.
– Európai minimum, hogy a közfinanszírozott mentőszolgálatok technikai és humánfelkészültsége, valamint lefedettsége biztosítani tudja, hogy a riasztástól számított 15 percen belül az esetek legalább 80 százalékában a helyszínre érnek és meg tudják kezdeni a mentést.
– Az Európai Parlament 2018-as állásfoglalásával összhangban, a hatékony prevenció érdekében át kell tekinteni és uniós szinten egységesíteni a tagállamok védőoltási rendjét és támogatni az ehhez kapcsolódó nemzeti szintű kezdeményezéseket.
– Az Európai Unió tagállamainak szinte mindegyikében statisztikai értelemben a rák jelenti a legnagyobb veszélyt az emberek életére. 2015-ben Európában a 65 év alatti nők körében történt halálozások közel felét, a férfiak között közel harmadát okozták daganatos betegségek. Üdvözlendő, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a „rák elleni küzdelemre vonatkozó európai tervet” fog hamarosan előterjeszteni. Ehhez kapcsolódóan szükséges az EEMSZ részeként előírni egy bázis listát az – életkor és nem specifikus – térítésmentesen, vagy alacsony önrésszel kötelezően biztosítandó rákszűrésekről.
– Az Eurostat adatai szerint mind a daganatos megbetegedések, mind a halálozások számát tekintve jelentős különbségek figyelhetők meg az európai országok, sőt egyes államok régiói között is. Az EEMSZ javaslata szerint az Európai Unió tagállamaiban a daganatos betegségek esetében be kell vezetni az egységes protokollok szerinti gyógyítást, mégpedig az onkológiai terápiával. Jelenleg az érintettek kezelése három lábon áll, sebészi, sugárterápiás és gyógyszeres beavatkozásból, a követendő utat pedig az adott onkológiai centrum onko-teamje határozza meg. Míg a nyugat-európai országokban áttekinthetőek és tömörek a vonatkozó protokoll-szabálykönyvek, addig a kelet-európai régióban sokszor többezer oldalt tesznek ki és a finanszírozási útmutató gyakorlatilag követhetetlen. Innovatív eszközökkel el lehet térni az EEMSZ által javasolt egységes protokolltól, de csakis „felfelé”.
– Az európai szintű egészségügyi minimális szolgáltatás része, hogy az onkológiai ellátó intézmények megfelelő arányban és azonos – de legalábbis az esetszámoknak megfelelő – felszereltséggel és terhelhetőséggel rendelkeznek. Elvárt, hogy a tagországokban – regionálisan arányos módon – minimum 20 CT gép és 15 MRI készülék jusson egymillió lakosra, ezzel megközelítve az OECD átlagot.
– A tagállamokban országosan egységes, a már meglévő és sikeres európai gyakorlatokon alapuló, megbízható beteg-irányítási, betegosztályozási rendszert (triázs) kell bevezetni, amely megteremti az átláthatóbb, gyorsabb és költséghatékonyabb sürgősségi betegellátás feltételeit. Ezen felül a szakmai szervezetekkel közösen meg kell határozni az adott kategóriák egyes szintideit, amelyeket az EEMSZ értelmében legalább 80 százalékban teljesíteni kell tudni.
– A betegbiztonság és a bizalom elengedhetetlen az egészségügyi rendszerek fenntartásában. Minden egészségügyi intézmény ezért évente kötelezően nyilvánosságra kell, hogy hozza közérdekű adatként a kórházi fertőzések számát.

Pénzügyi-finanszírozási minimumok
– Az uniós tagállamokban az egészségügy megfelelő minőségű működtetése és szervezése prioritást kell, hogy élvezzen. Éppen ezért a tagállamoknak GDP-arányosan minimum 7,5 százalékot elérő vagy azt meghaladó mértékben kell egészségügyi kiadásokra fordítaniuk (az uniós és világátlag 10 százalék); de legalábbis akcióterv keretében kell rögzíteniük, hogy miként tudják és kívánják ezt elérni 5 éven belül. Ugyancsak szükséges a közkiadásokat GDP-arányosan minimum 5,5 százalék fölé emelni.
– Hasonlóképp csökkenteni kell a legnagyobb egészségi és szociális kockázatot okozó közvetlen lakossági kiadások arányát (out-of-pocket payments) a jelenlegi uniós átlaghoz közelítő 25 százalékra; minimálisan öt éves türelmi idővel.
– Az orvos-, illetve egészségügyi szakdolgozói elvándorlás, valamint az ennek következtében az egészségügyi rendszerekben kialakuló erős egyensúlytalanság rendezése érdekében minden – elsősorban a szakemberhiány által sújtott tagállamokban – kötelezően meg kell vizsgálni az ágazati minimálbér bevezetésének lehetőségét és annak megtartó erejét. Alapvető cél kell legyen, hogy az egészségügy dolgozói egy munkahelyen, egy jogviszonyban tudják megkeresni a tisztességes megélhetéshez szükséges és a társadalmi megbecsülést kifejező jövedelmüket.
– Elengedhetetlen az egészségügyi szektor erkölcsi-morális megújulása és az orvos-beteg kapcsolat megerősítése. Ennek egyik alapvető lépése a volt szocialista országokban még mindig meglévő és a teljes transzparenciát érdemben gátló, a betegek kiszolgáltatottságát okozó hálapénz rendszerének felszámolása. Minden érintett uniós tagállamban külön akciótervet kell készíteni és elfogadni a hálapénz felszámolása érdekében, amennyiben szükséges, akár a büntető-törvénykönyv vagy más, vonatkozó jogszabály kapcsolódó módosításával.
– Már a következő hét éves uniós költségvetésben (MFF) biztosítani kell egy Európai Unió által alapított és felügyelt intézet működési feltételeit, amely gyűjti, egységesíti és publikálja a nemzeti hatáskörben adaptálandó klinikai irányelveket, illetve a közfinanszírozású befogadás szempontjából releváns technológia értékeléseket.
– Az Európai Unió biztosítson célzott és elkülönített forrást a következő MFF-ben arra, hogy az EEMSZ-ben megfogalmazott kritériumokat – igazolt gazdasági hátrány miatt – teljesíteni nem tudó állami intézmények és/vagy önkormányzatok közvetlenül pályázhassanak célzott és az EEMSZ-ben foglaltak szerint igazolhatóan szükséges fejlesztésekre, hiányzó humánerőforrás finanszírozására.

eümin5