Schulz: történelmi fordulóponthoz érkeztünk

Standard

EP-038037A_Schulz_Ujhelyi„Történelmi fordulóponthoz érkeztünk az Európai Unió életében, szétesés helyett együttműködésre és összetartásra van szükségünk” – ezt Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke mondta, miután megbeszélést folytatott Ujhelyi Istvánnal, az MSZP európai parlamenti képviselőjével. A két politikus az Európai Uniót érintő aktuális kérdéseket vitatták meg, Ujhelyi pedig – az Európai Parlament szakbizottságának turizmusért felelős alelnökeként – egy, a turisztikai szektorban dolgozó többmillió munkavállaló érdekében tett együttműködési javaslattal is élt Schulz felé, amelyet az EP német elnöke támogatásáról biztosított.
Ujhelyi István az aktuálpolitikai kérdésekkel kapcsolatban a találkozót követően azt emelte ki, hogy a brit népszavazás mindenképpen fordulópont lesz az Európai Unió életében, bizonyosan új korszakra ébredünk a referendum másnapján. „Félő, hogy ha a kilépni szándékozók lesznek többségben, az dominó-effektusként hat majd más, populista vezetőket választó országok esetében is. Az MSZP ezért is képvisel következetes, felelős és hiteles Európa-politikát.” – fogalmazott az MSZP EP-képviselője.

2016.06.14.