Ujhelyi: „Orbán történelmi döntés előtt áll”

Közzétéve: 2015.09.08.

FullSizeRender„Mindenki érzi az Európai Parlamentben, hogy történelmi pillanatokat élünk. Orbán Viktor miniszterelnök is történelmi döntések előtt áll” – fogalmazott az S&D-frakció bejelentései után tartott strasbourgi sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP európai politikusa. A szocialista EP-képviselő szerint a mostani döntések jóval nagyobb súlyt és felelősséget képviselnek, mint például az, hogy „kinevezi-e az egyik legjobb barátját legfőbb ügyésznek, hogy miként foglalja el a médiát vagy éppen, hogy melyik barátja nyerjen milliárdokat uniós és hazai forrásokból”. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a most meghozott döntések generációk életére lesz majd hatással.
„A kérdés az, hogy beleállunk-e a közös európai felelősségvállalásba, a menekültválság közös európai megoldásába, vagy különutas és kurucos magatartásunkkal végleg kitaszítjuk magunkat az európai közösségből” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: Orbán Viktor súlyosan téved vagy hazudik, amikor azt állítja, hogy nincs európai terv a krízis kezelésére. Már a döntéshozók asztalán van ugyanis az a javaslatcsomag, amelyet vélhetően a tagországok vezetői is el fognak fogadni. „Magyarországnak a következő két-három napban el kell döntenie, hogy ebben felelősséget vállal-e vagy sem” – tette világossá az MSZP európai képviselője.
Ujhelyi emlékeztetett, hogy a magyar kormányfő a hétfői, nagyköveti értekezleten azt mondta: a menekültkérdésben képviselt magyar álláspont egyszerre „emberséges és következetes”. A szocialista politikus szerint azonban a világsajtóban és pártcsaládtól, illetve delegáló országtól függetlenül az Európai Parlamentben is szinte egységes vélemény, hogy a magyar kormány döntései nem következetesek és végképp nem emberségesek. „Az EP szociáldemokrata frakciója a mai napon komoly javaslatcsomagot nyújtott be a Háznak azzal kapcsolatban, hogy a jelen helyzet megoldásra érdekében mit kell tenni. A sopánkodás és a jajveszékelés most nem segít. A közös probléma közös megoldást és közös felelősségvállalást is jelent. Éppen ezért azonnali cselekvésre, szolidaritásra és – ami ugyancsak kiemelten fontos – egyenlő felelősségvállalásra van szükség” – fogalmazott a szocialista képviselő.
Ujhelyi István a strasbourgi sajtótájékoztatón közölte: pontosan tudható, hogy a menekültkrízis nem átmeneti, ezért az ad hoc megoldások és egy-egy tagállam különutas politikája csak árt a folyamatoknak. „Magyarország kormányfője az elmúlt időszakban azt követelte, hogy minden tagállam maga intézhesse, maga kezelhesse a menekültkérdés jelentette kihívásokat. Az elmúlt hetek alapján látjuk, hogy ha a magyar kormány csak maga intézkedik, akkor pillanatok alatt megbukik válságkezelésből. Rövid időn belül visszaállítódhat a schengeni határ, amely azt is jelenti, hogy Magyarország egyik legnagyobb vívmánya, a schengeni zóna számunkra megszűnik. Ez végletes és végzetes lehet mindannyiunk számára” – hívta fel a figyelmet Ujhelyi István.
Az MSZP európai politikusa végül felszólította Orbán Viktort, hogy magyar kormányfőként álljon be a közös, európai javaslat mögé, hiszen Magyarország érdeke is az, hogy a terheket szétosszuk egymás között. „Orbán Viktor vermet ásott és maga esett bele, de már minket is magával rántana. Éppen ezért figyelmeztetem: álljon be a történelmi döntésnél a közös európai megoldás mögé!” – mondta a strasbourgi plenáris ülés szünetében Ujhelyi István.

2015.09.08.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István