Beszél és mond is: Ujhelyi teljesítménye az EP-ben

Közzétéve: 2015.07.27.

DSC00777A szegedi szocialista európai parlamenti képviselő az elmúlt egy évben az egyik legaktívabb magyar politikus volt Brüsszelben és Magyarországon egyaránt – írta a SZEGED.HU hírportál.

A szocialista képviselő az Európai Parlament (EP) közlekedési és turisztikai bizottságának alelnökeként a turisztikai ágazat ügyeiért felelős, legmagasabb pozícióban lévő képviselője az európai törvényhozásnak. Emellett póttagja az EP külügyi bizottságának, aktív és befolyásos tagja a Kínával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségnek és póttagja a hasonló, a közép-amerikai térség államaival kapcsolatot tartó delegációnak.

De mennyit beszélt?

Tavaly összesen hatvannyolcszor szólalt fel az Európai Parlament plenáris ülésein, többnyire a számára kiemelten fontos témákban: az ifjúsági munkanélküliség, a kivándorlás, a demokrácia-deficit, az adóelkerülés elleni fellépés, illetve a turisztikai és közlekedési szakpolitika kérdéseiben fejtette ki álláspontját.

A felszólalások időtartamát nehéz pontosan összesíteni, a hozzászólások jellemzően másfél percesek, de plenáris viták során a képviselők egymás közti kérdéseinél ez az idő egy percre rövidül. A felszólalások statisztikájában szerepelnek az úgynevezett szavazatmagyarázatok is, ezek között Ujhelyi István esetében témánként szerepelt az elmúlt egy évben például a nemzetközi roma nap, az Európai Központi Bank éves jelentésének elfogadása, az Európai Ügyészség felállításának vitája, migrációs-, illetve költségvetési és környezetvédelmi kérdések is.

Csinált mást is?

Az MSZP képviselőjének elmúlt egyéves, személyes statisztikájában egy írásbeli indítvány szerepel, amelyet kezdeményezőként jegyez (az akadálymentes turizmusról), de további tíz, állásfoglalásra irányuló indítvány is szerepel a neve melletti listán. Ez utóbbiak jellemzően közös indítványok, amelyeket az európai parlamenti képviselők (politikai frakcióra, hovatartozásra tekintet nélkül) elsősorban olyan esetekben kezdeményeznek, amikor – jellemzően harmadik országokban – súlyosan megsértik az emberi jogokat. Ujhelyi az elmúlt egy évben közös állásfoglalást jegyzett többek között az ukrajnai, illetve a líbiai politikai helyzetről, a dél-szudáni gyermekrablások elítéléséről, az Irakban és Szíriában az Iszlám Állammal összefüggésben kialakult humanitárius válságról.

A magyar képviselők között Ujhelyi István volt az egyik legaktívabb és legtöbb írásbeli kérdést beadó politikus. Szám szerint hatvanhat dokumentumot nyújtott be ebben a szezonban az európai döntéshozókhoz. A parlamenti kérdések esetében a képviselők az Európai Bizottsághoz, az Európai Tanácshoz és annak vezetőihez, illetve a főképviselőhöz fordulhatnak bizonyos ügyekben; a műfaj hasonló a hazai parlamenti interpellációkhoz. A válaszokat a képviselők írásban kapják meg. Ujhelyi többek között a magyar fiatalok kivándorlásáról és az ahhoz kapcsolódó programokról, a magyarországi uniós források befagyasztásáról, az internetadóról, az alapvető reptéri szolgáltatásokról, a migrációról, de a vasárnapi zárva tartásról, az Über szabályozhatóságáról, az áfacsökkentésről, a start-upokról, illetve a roaming-díjak eltörléséről és a közös európai hadsereg létrehozásáról is nyújtott be írásbeli megkereséseket.

„Maszekolás”

action1Az Európai Parlamentben végzett szakfeladatok (így például a vízumcsomaghoz benyújtandó bizottsági szakvélemény elkészítése) mellett Ujhelyi számos egyéb, hangsúlyos politikai munkát is végez. Megválasztották például a TRAN-bizottságon belül működő „Tourism Task Force” vezetőjének, amely a turisztikai szakpolitika összehangolását és monitorozását végzi. Az MSZP képviselője emellett elindította a „Hazaváró/Haza-váró”- programot, amely a többszázezres számban Magyarországról kényszeremigrált fiatal segítéséről, képviseletéről szól. Ujhelyi István határozott vállalása volt a külhonban dolgozó magyarok érdekvédelmi hálózatának kiépítése és működtetése, ennek egyik első lépéseként online panaszablakot nyitott, amelyen a határainkon túl boldogulni igyekvő fiatalok és családok problémáit, történeteit, kéréseit várja. A szocialista politikus az elmúlt egy évben tucatnyi magyar településen nyitott európai képviselői irodát és tartott fogadóórát.

Ujhelyi egy új, baloldali ifjúsági kezdeményezéssel is élt (JEL néven), amelyen keresztül a magyar fiatalok hangját is el kívánja juttatni az európai döntéshozókhoz. A kampány ideje alatt és az elmúlt egy évben is több alkalommal hangoztatta, hogy a szegediek EP képviselője kíván lenni, így napi kapcsolatban van brüsszeli irodája az egyetemmel, szakmai civil szervezetekkel, illetve a szegedi városházával egyaránt. Ujhelyi fontosnak tartja, hogy a szegedi érdekeket minél hatékonyabban tudja Brüsszelben érvényesíteni, néhány hete vendégül látta a Szegedi Tudományegyetem rektorát.

Szeged lobbi: már fogalom

Áprilisban Martin Schulz az Európai Parlament elnöke látogatott Szegedre, ez a vizit nagyban köszönhető volt az EP képviselő lobbitevékenységének. Az elmúlt egy évben több száz szegedit fogadott Brüsszelben és Strasbourgban, szakmai programokat szervezve nekik. Az elkövetkező időszakban sem áll meg a „Szeged lobbi” és a következő években is – ahogy az elmúlt egy évben – folyamatosan egyeztet majd az uniós intézményekkel a lehetséges szegedi fejlesztésekről.

A képviselő „Szinkronba hozunk” címmel ösztöndíj-programot indított a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával közösen, amelynek keretében tolmács és fordító képzésben résztvevő hallgatókat fogad Brüsszelben. Az elmúlt egy évben több baloldali polgármestert is vendégül látott az Európai Parlamentben, elősegítve a települések életét irányító vezetők európai kapcsolatrendszerének megerősítését. Ujhelyi az elmúlt parlamenti szezonban több szakmai konferenciát is szervezett, legutóbb a fiatalok kivándorlásáról egy budapesti romkocsmában, számos nemzetközi szaktekintély részvételével.

Ugyancsak az elmúlt hónapokban, a szocialista politikus egy európai vitairatot is közre adott („Horgonyt le!” címmel), amely a baloldal és Európa viszonyát, illetve a szerinte szükséges politikai irányokat tartalmazza. Ehhez szintén több tucatnyi észrevétel és kommentár érkezett. Szintén a nevéhez kötődik az Európai Szocialisták Pártja budapesti kongresszusának egyik kísérő rendezvénye: az S&D-frakcióval közösen életre hívott „Relaunching Europe” elnevezésű programon több mint háromszáz fiatal vitatta meg generációjuk legégetőbb kérdéseit és az arra adható baloldali válaszokat.

Miután Ujhelyinek kiemelten fontos az átláthatóság, ezért az elmúlt egy év politikai teljesítménye folyamatosan nyomon követhető hivatalos Facebook-oldalán, illetve honlapján, de emellett rendszeresen jelentkezik képviselői hírlevelével is, amelyben szintén részletesen beszámol brüsszeli és strasbourgi munkájáról.

(forrás: szeged.hu /2015.07.25.)

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István