Ujhelyi: közel hetven magyar diák vehet részt az EU kísérleti programjában

Közzétéve: 2017.06.22.

interrail2Nagy az érdeklődés az uniós tagországokban az ingyenes InterRail-bérlet alapötletére épülő utazási támogatás iránt, amelyre még június 30-ig tudnak pályázni az érintett magyar iskolák és diákok; Magyarországról a kísérleti időszakban 68 fiatal juthat majd ehhez a lehetőséghez – tájékoztatott Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. Az első szakaszban két és félmillió eurós költségvetéssel megvalósuló Move2Learn elnevezésű program alapját az az ingyenes InterRail-bérlet program adta, amelyet két német fiatal aktivista dolgozott ki és amelyet a magyar EP-képviselő elsőként karolt fel. „Ez egy olyan program, amelyre szükség van a válságoktól sújtott európai közösség újraegyesítéséhez” – hangsúlyozta Ujhelyi István, hozzátéve, „nehéz akadályokon át vezetett az út odáig, hogy az Európai Bizottság támogatását is meg tudjuk szerezni a kísérleti program elindításához”.
A kiírás szerint az utazási utalványokat (menetjegyeket) a kísérleti szakaszban azok az iskolák, osztályok és diákok nyerhetik el, akik részesei az európai eTwinning projektnek és június 30-ig regisztrálják erre vonatkozó pályázatukat. A program során legalább 5000, 16 éves vagy annál idősebb fiatal számára nyílik lehetőség arra, hogy – egyénileg, akár az iskolai osztályukkal közösen – külföldre utazzanak, a magyar kvóta az első körben 68 fő.
interrailUjhelyi István szocialista képviselő azt mondta: az alapjavaslat egyik mentoraként tájékoztatást kért a program magyarországi lebonyolításáért felelős Oktatási Hivataltól. Eszerint főként kis létszámú csoportok, de húszfős osztályok is beadták már jelentkezésüket. Az utazásokat az Európai Bizottság által megbízott szervezet fogja koordinálni, ők foglalják a menetjegyeket a nyerteseknek, akiknek a legfeljebb 2 hetes utazást 2017. augusztus 1. és 2018. december 31. között kell lebonyolítaniuk.
Az eredeti elképzelés szerint minden tizennyolcadik életévét betöltő európai fiatal egy huszonkét napra szóló ingyenes InterRail-bérletet kapna, amellyel bejárhatja az EU országait és fontos ismereteket szerezhet. Sokáig úgy tűnt, hogy a program nem talál támogatóra az Európai Bizottságban, végül azonban politikai nagykoalíció sorakozott fel a javaslat mögött: Ujhelyi István mellett számos szociáldemokrata, zöld és néppárti képviselő is támogatta a javaslatot. Manfred Weber néppárti frakcióvezető például egyik parlamenti beszédében az európai közösség megerősítését szolgáló programként beszélt a javaslatról, a megvalósítás érdekében pedig személyes kampányt is indított. Az Európai Bizottság végül érdemi módosítással, kísérleti programként zöld utat adott a javaslatnak. A teszt időszak tapasztalatai alapján döntik majd el, hogy miként tudják tovább bővíteni az érintettek körét és fenntartható pályára állítani a programot.
„Bízom benne, hogy már a mostani kísérleti szakaszban is főként olyan diákok jutnak majd utazási lehetőséghez, akiknek egyébként elérhetetlen lenne az európai tagállamok megismerése. Képviselőtársaimmal és kollégáimmal azon fogunk dolgozni, hogy a tesztüzem sikere esetén a következő szakaszban minél közelebb kerüljünk az eredeti elképzelés megvalósításához. Abban bízom, hogy néhány év alatt az Erasmushoz hasonló súlyú programmá nőheti ki magát ez a kezdeményezés és Magyarországról is évente sokezer fiatal élhet majd az utazási lehetőséggel” – fogalmazott Ujhelyi István.

2017.06.22.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István